Hirdetés

Torrentezésről beszélgettek a Redditen, a filmstúdiók most az IP-címüket követelik



|

Bár ez önmagában nem illegális, a filmesek nagyon elkeseredetten küzdenek a letöltők ellen.

Hirdetés

Amikor egy film akkorát bukik, mint a 2019-es Hellboy, akkor érthető, hogy a filmstúdió mindent megtesz annak érdekében, hogy az utolsó dollárt is kisajtolja belőle: megpróbálja például bíróság elé rángatni azokat, akik letöltötték a filmet, hátha ki tud perelni belőlük némi pénzt. Ezt teszi a Bodyguard Productions és a Millennium Media, akik két amerikai internetszolgáltatót már bepereltek azért, mert annak előfizetői 34 filmet töltöttek le, köztük a már említett Hellboyt, a Rambo V-öt és a Teslát.

A disztribúcióval foglalkozó cégek mindent megtesznek, hogy a felhasználók neveit, email címeit és egyéb elérhetőségeit megszerezzék, a bíróság azonban eddig többször is visszautasította ezt. Az egyik szolgáltató ellen időközben megszüntették az eljárást, miután az 118 illegális tevékenységet folytató felhasználó adatait kiadta, a másik ellen viszont most a Reddit bevonásával vennék fel a harcot a filmstúdiók.

Hirdetés

A fórumon több beszélgetés is zajlott az elmúlt években, melyek résztvevői azt ecsetelték, hogy az adott szolgáltató semmit nem tesz az illegális letöltések ellen (figyelmeztető leveleket küldenek, de ha 44 ilyen után sem szüntetik be az előfizetést, akkor tényleg sosem fogják), a stúdiók pedig most ezeken keresztül próbálják megtalálni a kalózokat.

A filmstúdiók 2016-ig visszamenőleg próbálnak logokat és IP címeket kiperelni a Redditből. A leirat szerint nem a felhasználókat akarják támadni ezzel, pusztán bizonyítékként szeretnék felhasználni az internetszolgáltató ellen zajló perben. Arra mondjuk nem derült fény, hogy ehhez miért van szükség az IP címeikre.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.