Hirdetés

Trösztellenes vádakkal néz szembe az Apple a mobilos fizetés korlátozása miatt



|

Az Európai Bizottság szerint a cupertinóiak torzítják a versenyt azzal, hogy az Apple Payt erőltetik a vásárlóikra.

Hirdetés

A 2014-ben bevezetett Apple Pay még kényelmesebbé tette az elektronikus fizetést, hiszen az NFC-alapú funkció segítségével az iPhone- és Apple Watch-tulajdonosknak még a bankkártyájukat sem kell előkeresniük a számlák kiegyenlítéséhez.

Az Apple azonban most komoly vádakkal néz szembe az Európai Bizottság részéről, amiért kizárja a 2019 tavasza óta már hazánkban is elérhető megoldás riválisait a saját platformjáról.

Hirdetés

Az Ursula von der Leyen vezette testület a napokban küldte meg a vádiratát az Apple-nek, mely szerint a cég visszaél az erőfölényével az iOS-es és watchOS-es eszközökön, torzítva a mobiltárcák piacát. Margrethe Vestager, az EU versenyjogi biztosa rámutatott, hogy a cupertinóiak korlátozták a külsős fejlesztők hozzáférését a rivális megoldások létrehozása szempontjából kulcsfontosságú NFC-chiphez.

"A Bizottság előzetes véleménye szerint az Apple erőfölénye az iOS operációs rendszeren alapuló mobiltárcák piacán korlátozza a versenyt, mivel az Apple Pay számára tartja fenn az NFC-technológiához való hozzáférést. Ez kirekesztő hatással van a versenytársakra, és kevesebb innovációhoz, valamint a fogyasztók számára kevesebb választási lehetőséghez vezet az iPhone-on elérhető mobiltárcák tekintetében."

- írja a bizottság hivatalos közleménye. A testület 2020 nyara óta vizsgálja az Apple Pay és az App Store üzletpolitikáját. Az Apple hivatalosan biztonsági szempontokkal indokolja az NFC-funkció korlátozását, most azonban felelnie kell az Európai Bizottság megállapításaira, ha pedig nem sikerül megvédenie az igazát, az EU az eddigi gyakorlat megváltoztatására kényszerítheti.

A vállalat nyilatkozatban közölte, hogy továbbra is együttműködik a Bizottsággal, a vádiratban megfogalmazottakat azonban nem osztja:

"Az Apple Pay csak egy az európai fogyasztók számára rendelkezésére álló számos fizetési lehetőség közül, és egyenlő hozzáférést biztosított az NFC-hez, miközben vezető iparági adatvédelmi és biztonsági szabványokat állított fel."

A Reuters egyébként már tavaly ősszel is megszellőztette, hogy az EU beleállhat az NFC-chipek lezárásába, így az Apple-t nem érhette meglepetésként a Bizottság lépése.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.