Hirdetés

Túl drága lenne az OLED-kijelző az olcsó iPhone-ba



|

Állítólag mégsem vált mindegyik idei iPhone OLED-képernyőre, ez ugyanis túl drága húzás lenne az Apple-nek.

Hirdetés

Az Apple több mint 300 dolgozóját küldte el az idei SID expóra - emiatt és a korábbi iparági pletykák alapján majdnem mindenki arra számít, hogy az idei összes új iPhone OLED-kijelzőre vált, még az olcsónak szánt modell is. 

Hirdetés

A kétkedők szerint nem tudni, hogy az Apple figyelmét mi keltette fel, elvégre a kiállításon hajlékony, átlátszó, sőt, autóba való és hangot kibocsátó kijelzők is vannak. Eddig ráadásul úgy nézett ki, hogy a 6,1 hüvelykes, olcsó iPhone-ba a Japan Display gyárt majd LCD-panelt. 

A Bloomberg olyan elemzők véleményét gyűjtötte össze, akik szerint ez így is marad, ugyanis 2020 előtt kizárt, hogy az Apple teljes mértékben OLED-re váltana. Ezzel ugyanis az "olcsó" iPhone-ok ára is túlságosan magas lenne, olyannyira, hogy az már az Apple-nek is sok. Mindezek mellett eleve nincs is akkora gyártási kapacitás a szektorban, ami az Apple teljes OLED-igényét idén kiszolgálhatná. 

2020-ra azonban könnyen lehet, hogy nem is lesz szüksége az OLED-kijelzőkre az Apple-nek. Az Apple régóta dolgozik a microLED képernyőkön, amelyek elképzelhető, hogy 2 év múlva már élesben, akár egy iPhone-ban is bevethetőek lesznek. A szakemberek szerint ez az OLED-kijelzők és -gyártók végét is jelenthetné akár. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.