Hirdetés

Úgy menekülnek a játékosok a Windows 11-től, mintha fertőző lenne



|

A Steam felmérése alapján a Microsoft aktuális operációs rendszere vesztésre áll a Windows 10-zel szemben.

Hirdetés

Júliusban volt 8 éve, hogy a Microsoft piacra dobta a Windows 8.1-et leváltó Windows 10-et, amelyet egy hivatalosan csak korlátozott időre szóló, ám valójában egészen a közelmúltig kihasználható ingyenes frissítési akcióval is megtámogattak a redmondiak, így a kezdeti problémák ellenére is egész gyorsan teret hódított.

Kevésbé mondható el ugyanez a Windows 11-ről, amivel szemben több mint két évvel a megjelenése után is látványosan elutasító a publikum, most pedig a jelek szerint még csökkent is a népszerűsége az elődjéhez képest.

A számítógépek millióira rálátó Steam játékáruház legfrissebb, októberi statisztikája alapján ugyanis a Windows 10 7,61%-kal növelte a népszerűségét az előző hónapban, mialatt a 2021 őszén elrajtolt Windows 11 jelenléte 6,90%-kal csökkent.

Hirdetés

A 2015-ös rendszer így 65,58%-kal dominálja a mezőnyt, míg az utódja 30,53%-al búslakodik a második helyen.

Az eredmény már csak azért is meglepő, mivel a Steam statisztikáiban eddig többnyire az volt megfigyelhető, hogy ha nagyon lassan is, de folyamatosan nőtt a Windows 11-et futtató PC-k aránya. A negatív trend viszont tartósnak tűnik, mert már a játékáruház szeptemberi kimutatása is -1,79%-os visszaesésről árulkodott, a Windows 10-nél pedig 1,99%-os pluszt jelzett.

A Microsoft számára ugyanakkor némi bizakodásra adhat okot, hogy a Steam csak a saját kliensét telepítő PC-ket veszi figyelembe, míg a szélesebb körű adatokat közlő Statcounter már ellenkező irányú fejleményekről tanúskodik. A weboldal szeptemberben még 71,64%-os részesedést tulajdonított a Windows 10-nek, 23,61%-ost a Windows 11-nek, októberre viszont már 69,35%-ra és 26,14%-ra módosította a számokat. Magyarán Statcounter szerint továbbra is megfigyelhető a Windows 11 komótos térhódítása.

A számok fényében ugyanakkor nehéz elképzelni egy olyan eseményt, melynek hatására a Windows 11 megtáltosodna, de könnyen lehet, hogy erre nem is lesz szükségük a rendmondiaknak, a pletykák szerint ugyanis már jövőre színre léphet a Windows 12, ami a régi Microsoft-átkot (csak minden második operációs rendszer érdemes a telepítésre) igazolva elhozhatja a várva várt sikert.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.