Hirdetés

Úgy néz ki, az Apple mégsem készít autót



|

Egy jelentés szerint az Apple-nek beletört a bicskája a négykerekűek világának meghódításába.

Hirdetés

A kínai Xiaomi épp a napokban zajló MWC konferencián leplezte le az első saját autóját, a teljesen elektromos SU7-et, bizonyítva ezzel, hogy a szándék megléte esetén akár egy mobilokkal és tech kütyükkel befutott gyártó is átnyergelhet a járművekre.

A jelek szerint azonban ami a 2010-ben alapított kínai cégnek sikerült, azzal a világ második legértékesebb vállalatának számító Apple már nem tudott dűlőre jutni, most ugyanis úgy néz ki, hogy sosem gurulhat ki az utcára a régóta pletykált almás autó.

Nemrég a Bloomberg elemzője, Mark Gurman jelentkezett egy beszámolóval, amely belsős forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az Apple a napokban hivatalosan is elkaszálta az autó fejlesztését. A járművön mintegy 2000 ember dolgozott, akikkel az operatív igazgató Jeff Williams és a fejlesztést vezető Kevin Lynch közölte a hírt.

Hirdetés

Gurman értesülései szerint az Apple egy olyan pontra jutott a nagyjából 2014 óta futó autós projekttel, ahol döntést kellett hoznia a folytatásról, a befektetők részéről is egyre nagyobb nyomás alatt álló vezérigazgató, Tim Cook pedig végül elkaszálta a fejlesztést. Az érintett alkalmazottak egy része új pozíciókat kap a cégen belül, például az Apple mesterséges intelligenciás csapatában, de lesznek leépítések is.

A jelentés azért is meglepő, mert Gurman mindössze néhány napja még arról írt, hogy a cupertinóiak nem szállnak ki az autós bizniszből, hanem lejjebb adtak a teljes önvezetést célzó ambícióikból, így pedig már 2028-ban piacra dobják az autót. A mostani hírt Elon Musk is kommentálta, egy tisztelgő emojit és egy cigarettát fűzve a fejleményhez, aminek az előzménye, hogy az Apple és a Tesla éveken át kisebb fajta háborút vívtak egymással a járműipari és technológiai szakemberek elszipkázásában. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.