Hirdetés

Úgy tűnik, hamarosan már görgetni sem kell majd a TikTokon



|

A kínai platform segít azokon, akik még a posztok közötti lapozást is túl megerőltetőnek tartják.

Hirdetés

A 2016-ban berobbant TikTok lényegében egyetlen alkalmazás formájában testesíti meg a végtelenül felgyorsult, koncentrációs zavarokkal sújtott világunkat, hiszen szigorúan rövid videókat kínál, és még azokat is egy algoritmus válogatja össze nekünk, így ennél szimplább és sebesebb módja nem igazán létezhet a tartalomfogyasztásnak - vagy mégis?

Úgy tűnik, hogy az üzemeltető ByteDance talált egy módot arra, hogy még tovább karcsúsítsa a követelményeket: a kínai platform eddig csak akkor ugrott a következő posztra, ha magunk görgettünk tovább, a jelek szerint viszont most ez a nehéz teher is lekerül a felhasználók válláról.

Hirdetés

Nemrég ugyanis a Gizmodo felhívta rá a figyelmet, hogy az utóbbi hetek során több felhasználónál is elérhetővé vált az ún. AutoScroll funkció, ami a YouTube-hoz hasonlóan automatikusan átugrik egy másik videóra az éppen nézett tartalom végén. Maga a megoldás még a TikTokon sem teljesen új, mivel már 2023 elején is sikerült kiszúrni, de aztán felszívódott, a most beindult szélesebb körű tesztelés viszont arra utal, hogy a ByteDance hamarosan élesben is bevezeti.

Maga az üzemeltető nem reagált a Gizmodo megkeresésére, így egyelőre nem tudni, hogy mi várható a funkció kapcsán. Akik viszont bekerültek a tesztbe, azoknál egy új gomb bukkant fel a meglévők (pl. tartalom jelentése, feliratok) mellett, amelyet megérintve bármikor ki-be kapcsolható az AutoScroll, vagyis aki nem szeretné, annak nem muszáj feladnia ezt az utolsó cseppnyi önállóságot.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.