Hirdetés

Úgysem találod ki, melyik közösségi oldalra jönnek legközelebb a játékok



|

Nem a Discord az egyetlen közösségi platform, ami a játékok irányába terjeszkedik.

Hirdetés

Már csak az idősebb olvasóink emlékezhetnek azokra az időkre, amikor a videojátékok még leginkább a gyerekeket és egy többé-kevésbé szűk szubkultúrát célozták, ma viszont már nem csak az időben vagyunk távol ettől a kortól, hiszen a digitális szórakoztatás ezen interaktív formája már mindenhol és minden korosztályban megvetette a lábát, így nagyobb üzlet, mint valaha.

Remekül bizonyítja ezt, hogy az utóbbi években az Apple és a Netflix is saját játékkatalógust tett elérhetővé, nemrég pedig a Discord jelentette be, hogy egy alkalmazás-ökoszisztémát hoz létre, nagy hangsúllyal a játékokon. Ezzel azonban még nincs vége, mivel most egy váratlan szereplő is mocorogni kezdett.

Hirdetés

Elsőként egy független fejlesztő, Nima Owji fedezte fel, hogy a Microsoft tulajdonában lévő LinkedIn is integrált játékokon dolgozik, amelyekről néhány képernyőfotót is közölt az X-en. A screenshotok alapján szimpla címekről van szó, amelyeknek közösségi vonatkozást ad, hogy kiírják az adott játékot kipróbáló kapcsolataink számát és a cégünk/munkáltatónk helyezését a ranglistán.

A LinkedIn valószínűleg az utolsó platform lenne, amitől egy ilyen lépést várnának a felhasználók, hiszen egy álláskereső- és professzionális kapcsolatépítő szolgáltatásról van szó, a TechCrunch kérésére viszont a cég megerősítette, hogy valóban játékokkal bővítik az elérhető funkciók körét, és még néhány aktuálisabb képpel is szolgáltak a portálnak, amelyek egy fokkal csiszoltabb állapotot tükröznek, mint Owji galériája.

A közösségi oldal szóvivője elárulta, hogy reményeik szerint a játékok nemcsak a szórakozásra, hanem a kommunikációra és a kapcsolatépítésre is új lehetőségket teremtenek a felhasználóknak, az viszont továbbra is titok, hogy mikor kerülhet sor az éles rajtjukra, továbbá azt sem kommentálta a cég, hogy az egyébként komoly játékipari erőforrásokkal bíró anyavállalat, a Microsoft is részt vesz-e a LinkedInre szóló címek kifejlesztésben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.