Hirdetés

Újabb borúlátó jóslattal szolgált az Nvidia a GPU-hiányt illetően



|

Ha a cég vezetője nem téved, jövőre is kemény év vár azokra, akik videokártyát vásárolnának.

Hirdetés

Az elhúzódó helyzetre való tekintettel nyugodtan kijelenthetjük, hogy chiphiány volt, van és lesz is, hiszen a mögöttünk hagyott hónapokban már az Intel, a Toshiba és az Nvidia is beharangozta, hogy jövőre sem fog helyrebillenni a kereslet és a kínálat egyensúlya.  

Az utóbbi vezetője, Jensen Huang nemrég a Yahoo Finance-nek adott interjút, melyben egyértelművé tette, hogy a legutóbbi helyzetértékelése óta sem látja rózsásabbnak a jövőt.

Hirdetés

A CEO a 2022-es videokártya-készletek kapcsán beszélt arról, hogy véleménye szerint a kereslet jövőre is "messze meghaladja" majd a rendelkezésre álló kínálatot. Ennek okaként pedig az ellátási lánc korlátait nevezte meg, melyek kijátszásához "nincsenek varázslövedékeik".

Huang ugyanakkor igyekezett azt sugallni, hogy az Nvidia ennek ellenére is biztos talajon áll:

"Bírjuk a beszállítóink támogatását. Szerencsések vagyunk, amiért több forrással is rendelkezünk, és hogy az ellátási láncunk sokrétű, a vállalatunk pedig elég nagy, így támogat minket a körülöttünk kialakított nagy ökoszisztéma."

Az üzenet tehát az, hogy a vásárlóknak jövőre is szűkös készletekkel kell számolniuk, a befektetők viszont örülhetnek, mert a csúcsra járatott ellátási lánccal maximalizálni fogják az eladásokat.

Ahogy az ilyen híreknél lenni szokott, vigasz gyanánt továbbra is csak az AMD vezetőjét, Lisa Su-t tudjuk idézni, aki valódi különcként már kétszer is úgy nyilatkozott, hogy 2022 második felére lényegi enyhülésre számít a chiphiányt illetően.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.