Hirdetés

Újabb kutatás bizonyította, hogy jót tesz a reggeli sportolás



|

A kutatók szerint 8 és 10 óra között a legegészségesebb sportolni, ezt pedig számos tanulmánnyal és statisztikával is igyekeztek igazolni.

Hirdetés

Aki a témában jártasabb, az valószínűleg már tudta, hogy a rendszeres testmozgás jó hatással van a lelki egészségre, a kettő együtt pedig a kutatók szerint a rák kockázatát is csökkenti, sőt, sok szakember szerint minden ezen múlik. Osztrák és spanyol kutatók legújabb tanulmánya alapján ez utóbbi tekintetében konkrétan a reggeli sport a leghasznosabb, az eredményeiket pedig külön szaklapban is közölték

Hirdetés

A Bécsi Orvosi Egyetem és a barcelonai Globális Egészségügyi Intézet szakembereinek elmélete szerint a reggeli órákban végzett sporttevékenység nagyobb mértékben csökkenti a prosztatarák és a mellrák kialakulásának kockázatát, míg a délutáni vagy esti fizikai aktivitás felboríthatja a melatonintermelés ritmusát. 

Az egyik kontrollvizsgálatba 2795 személyt vontak be, és arra jutottak, hogy a sportolás akkor van ránk a legjobb hatással, ha azt 8 és 10 óra között, reggel végezzük. Ebben az esetben a kutatók szerint a rák kialakulásának kockázata is kisebb, továbbá a testmozgás időpontja hatással van a nemi hormonok és a melatonin termelődésének ritmusára. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.