Hirdetés

Újra beköszönthet az olcsó videokártyák kora az Intelnek köszönhetően



|

Persze a forint romlása nem segít a helyzetünkön, az irány azért mindenképpen jó.

Hirdetés

Hosszú évekig pletykáltak róla, azonban egy ideje biztosan tudjuk, hogy érkeznek az Intel első dedikált videokártyái, amelyek, mint azt korábbi szivárogtatásokból kiderült, az Nvidia és az AMD eszközeivel is simán felvehetik majd a versenyt.

A nagyobb választék a játékosoknak mindenképpen jó, ha pedig mindez azt is magával hozza, hogy az árak is mérséklődnek, tényleg egy szavunk sem lehet.

Hirdetés

Az Intel Alchemist pedig pont ezt ígéri, már ha hihetünk a Moore's Law Is Dead névre hallgató szivárogtatónak. A forrás egy YouTube videóban árulta el, hogy a belépő szintű Intel videokártyák az Xe-HPG architektúrára épülnek, órajelük pedig 2,2 és 2,5 GHz között dolgozik majd.

Moore's Law Is Dead 179 dollárra tippeli az ajánlott fogyasztói árat, ha azonban az Intel tud spórolni a kártyák felépítésén, még ennél is olcsóbban kerülhetnek majd a boltokba a GPU-k. A szörnyű valóság, hogy jelenleg az egyetlen modell, ami egyáltalán közel áll ehhez az árhoz, az az RTX 3060, aminek a forgalmazását az Nvidia 330 dollárért javasolta, a valóság persze ennek a közelében sincs.

A jelentősen kedvezőbb árcédula részben a feltételezett videokártyák hatékonyságának köszönhető. Összehasonlításképp az RX6600, az AMD "olcsó" modellje 132W-ot fogyaszt, míg az Intel megoldása 75 wattos étvággyal rendelkezik.

A hírben szereplő kártyák a 128-EU modellre épülnek, amiket először 2022 februárjában láthatunk laptopokban, az év második felében pedig jöhetnek az asztali gépekbe szánt variációk is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.