Hirdetés

Úszik a pénzben a Tesla, de idén már biztosan nem jön új modell



|

Az autógyártó nyilvánosságra hozta a 2021-es eredményeit, s egyúttal pontot tett az új modellek 2022-es megjelenésére vonatkozó találgatások végére is.

Hirdetés

A vállalatok sorra teszik közzé az elmúlt éves és negyedéves pénzügyi eredményeiket, nemrég pedig a Tesla is letudta a maga beszámolóját, amit elnézve nincs oka panaszra a piaci érték alapján már világelső autógyártónak.

A cég szerint ugyanis 2021-ben 87%-kal sikerült növelni a szállításokat, az utolsó negyedévben pedig az iparág legmagasabb működési eredményét könyvelhették el a jelentés publikálásakor rendelkezésre álló adatok alapján.

Hirdetés

2021-ben összesen 936 172 elektromos autót juttatott el a tulajdonosokhoz a márka, ebből 911 ezret a legolcsóbb Tesla, a Model 3 és a közepes méretű SUV Model Y együttes szállításai tettek ki, a maradékért pedig a Model S sportszedán és a SUV Model Y párosa felelt. Ha csak a negyedik negyedévet nézzük, ebben az időszakban 308 600 új Teslát vehettek át a vásárlók.

A vállalat 5,5 milliárd dolláros nettó nyereséggel zárta a tavalyi évet, még annak ellenére is, hogy 6,5 milliárd dollárt fektetett többek között új üzemek (Berlin, Austin) építésébe. 

A részvényeseknek tartott beszámolójában Elon Musk maga erősítette meg, hogy idén nem dobnak piacra új modelleket, így semmiképp sem érdemes a sokadszor elhalasztott Cybertruck és a Roadster, valamint a csak pletykaszinten létező 25 ezer dolláros (vagyis a Model 3-nál 20 ezer dollárral olcsóbb) Tesla 2022-es érkezésére számítani.

A vezető kitért az egyelőre csak bétaként elérhető, nemrég megdrágított önvezető szoftverre, a Full Self-Drivingra (FSD) is, amiről úgy gondolja, hogy idővel ez lesz a vállalat legfontosabb profitforrása. Ezt jelenleg közel 60 ezer Tesla-tulaj használja, de ezúttal sem tudtuk meg, hogy mikor állhat készen a teljes verzió.

A Tesla hivatalos eladási és pénzügyi beszámolói ezen az oldalon böngészhetők.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.