Hirdetés

Van, ahol már csak egy hajszál választja el a robottaxikat attól, hogy elvegyék a taxisok munkáját



|

Jelentős fejlesztésen esett át a Baidu sofőr nélküli személyszállító szolgáltatása.

Hirdetés

Az önvezető technológiák fejlődésével sokan kezdték temetni a taxis szakmát, a világ nyugati felében azonban továbbra sincs jele annak, hogy belátható időn belül tömegesen lepnék el az utakat a sofőr nélkül guruló négykerekűek. Nem úgy Kínában, ahol a Google helyi megfelelője, a Baidu tavaly több régióban is bevezette a szolgáltatást, most pedig egy újabb nagy lépést tett a hagyományos taxik teljes kiváltásának irányába.

A cég ugyanis nemrég közölte, hogy a koronavírus kiindulási pontjaként világhírűvé vált Vuhanban már sötétedés után is, egészen este 11 óráig igénybe vehetők az önvezető taxijai.

Hirdetés

Ez összesen hat órányi pluszt jelent, mivel korábban csupán délután ötig róhatták az utat az Apollo Go alkalmazással "megidézhető" automatizált járgányok.

A Baidu a harmadik negyedéves pénzügyi beszámolóján árulta el, hogy a taxik már 1,4 millió embert szolgáltak ki, a vuhani szolgáltatásbővítés pedig jelentősen megdobhatja ezt a számot, hiszen a közép-kínai város több mint 12 millió lakóval bír. Az önvezető taxik piaca az Egyesült Államokban is dinamikus fejlődésben van, ahol az Über, a Lyft, a Google (a Waymón keresztül) és a GM Cruise is kínál ilyen szolgáltatást.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.