Hirdetés

Vége az LCD tévék világának, már az OLED a jövő



|

Az OLED panelekre irányuló fejlesztések teljesen parkolópályára teszik a jól bevált technológiát.

Hirdetés

A hagyományos folyadékkristályos, vagyis LCD-panelek sokáig dominálták a piacot, az olcsóbb monitorokban és tévékben pedig továbbra is megtalálhatók, így széles tömegek számára jelentenek megfizethető hozzáférést az új modellekhez.

Most azonban úgy tűnik, hogy nem érdemes a technológia további fejlődésére számítanunk, a prémium szegmensben hódító OLED és az abból kinőtt variánsok ugyanis teljesen elvonják a figyelmet a jól bevált igáslóról.

Ezt a kijelzőkre szakosodott Display Daily veterán szakértője, Bob Raikes hozta nyilvánosságra, miután a Display Week nevű szakmai rendezvényen szóba elegyedett a német Merck KGaA amerikai képviselőjével.

Hirdetés

Ez a vállalat a folyadékkristályos anyagok elsődleges beszállítója, Raikes kérdésére azonban most úgy nyilatkoztak, hogy már nem futnak náluk jelentős kutatás-fejlesztési projektek a nagyobb készülékekbe szánt LCD-megoldások kapcsán.

Magyarán az iparág egyik legfontosabb szereplője is maga mögött hagyta a technológiát, így már nem érdemes abban reménykedni, hogy új trükköket látunk a folyadékkristályos tévéktől. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az olcsón gyártható LCD-s panelek ennek ellenére még hosszú évekig a piacon maradhatnak, hiszen a belépő szintű modellekben továbbra sem lenne rentábilis az OLED alkalmazása.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.