Hirdetés

Videón a Google hajtógatós telefonja



|

Hetekkel a bemutató előtt kiszivároghatott, hogy miként fest majd a Pixel Fold.

Hirdetés

Aki manapság hajtogatós mobilt akar venni, az jó eséllyel a piacot fölényesen domináló Samsung megoldásai, a Galaxy Z Fold4 vagy a Z Flip4 közül választ, az egyébként szép számmal megjelent kínai riválisoknak ugyanis eddig nem igazán sikerült komolyabb népszerűségre szert tenniük.

Ezért is övezi fokozott kíváncsiság a Google évek óta pletykált megoldását, a Pixel Foldot, amelyről tavaly már egy kézzelfogható műanyag modellt is láthattunk, most pedig egy videón bukkant fel az állítólagos készülék.

Hirdetés

Ha hihetünk a szóbeszédnek, a keresőóriás a május 10-én esedékes I/O 2023 fejlesztői konferenciáján fogja leleplezni a hajtogatós okostelefont, így az ismert szivárogtató, Kuba Wojciechowski által nyilvánosságra hozott friss felvétel akár még valódinak is bizonyulhat.

Ez ugyan nem garantál semmit, de a szivárogtató a The Verge kérdésére is megerősítette, hogy a videón a Pixel Fold látható, már amennyi látszik belőle, hiszen a kijelző tartalmát homály fedi, és a hátlapra sem vethetünk pillantást. Ami ennyiből is feltűnik, hogy egy hagyományos kialakítású, zsanéros eszközzel van dolgunk, és hogy a belső kávák jelentősen szélesebbek, mint a Z Fold4 esetében.

A képsorokon túl egyelőre csak a korábbi renderekre és pletykákra támaszkodhatunk, melyek szerint az újdonság alapvetően 5,8 hüvelykes lesz, kihajtott állapotban viszont 7,6 hüvelyken terpeszkedik, a burkolat alatt pedig a házon belüli fejlesztésű Tensor G2 processzor végzi a számításokat. A Pixel Fold súlyát 283 grammra saccolják a jól értesült források, akik azt is megjósolták, hogy a gyártói marketing 24 órás üzemidőt és a kategória legerősebb zsanérjait ígéri majd.

Mindezért viszont borsos árat kérhet a Google, az eddigi jelentések alapján ugyanis a Pixel Fold 1700 dollár (kb. 580 ezer forint) körüli árról indul majd, míg az 512 GB-os csúcskiadás 1912 dolláros árcédulát is kaphat. Aki nem sokallja az összegeket, az már júniusban átveheti a hajtogatós mobilját, már ha a májusi bemutató is visszaigazolja a szivárgásokat.

  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.