Hirdetés

Videón is látható a gigantikus TA-1-es kísérleti űrjármű sikeres tesztrepülése



|

A Stratolaunch büszként mutogatja egyre ígéretesebb eredményeit.

Hirdetés

Fontos és korszakalkotó eseménynek lehettek tanúi azok, akik hét elején részt vettek a kaliforniai Rutan Field Mojave légi- és űrkikötőben tartott bemutatón, ahol első alkalommal hajtott végre motoros repülést az amerikai légierő rakétahajtású repülője. A Talon-A (TA-1) nevű járművet egy Stratolaunch Roc nevű duplatörzsű gépről indították el.

A rekordnak számító 117 méteres szárnyfesztávolságú repülőgép egy tesztsorozat részeként hajtotta végre a műveletet, aminek keretében az első amerikai újrahasznosítható szuperszónikus járművet próbálták ki.

A magánfinanszírozású projekt első önálló útja sikerrel zárult. A megfelelő magasság elérése után a TA-1 sikeresen beindította hajtóműveit, és végrehajtotta a tervezett manővert.

Hirdetés

A Stratolaunch csak annyit árult el a sajtó munkatársainak, hogy a küldetés sikeres volt. A Roc ezzel megfelelt annak az elvárásnak, mely szerint az átlagosnál sokkal nagyobb hasznos terhet képes szállítani. A hírek szerint a kísérleti űrrepülő majdnem elérte a Mach 5-öt, vagyis a hangsebesség ötszörösét.

Dr. Zachary Krevor, a Stratolaunch vezérigazgatója azt nyilatkozta az eseménnyel kapcsolatban:

"A mai nap nagyszerű nap volt a Stratolaunch csapata számára. Rendkívül büszke vagyok a kitartásukra, hogy idáig eljutottak. A teszt sikeres kimenetele a csapat technikai hozzáértésének és profizmusának közvetlen eredménye."

A projekt vezetője, hozzátette azt is, hogy konkrét paramétereket, úgy, mint repülési magasság és sebesség, a hadsereggel kötött megállapodásuk értelmében nem hozhatják nyilvánosságra.

A kivitelező céget még 2011-ben alapította Burt Rutan mérnök, és a Microsoft társalapítója Paul Allen. A kezdeti cél, mely szerint egy űrrakétát hoznak létre, Allen 2018-as halálát követően meghiúsult. Végül, a cég eladása után az új tulajdonosi kör a hiperszonikus repülésre helyezte inkább a hangsúlyt. A vállalat még ebben az évben szeretné végrehajtani első tesztrepülését az új fejlesztésű TA-2-vel is, valamint egy Boeing 747-est is átépítenek, amelyet még tavaly sikerült bezsákolni a Virgin Orbit csődeljárása során.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.