Hirdetés

A Vocktail lehet az alkoholisták megmentője?



|

Jézusnak csodát kellett tennie ahhoz, hogy a vízből bor legyen, mostanra mindehhez elég egy pohár, némi elektróda, és egy kis illatanyag.

Hirdetés

Az elektromos cigaretta átveri az embert, de elvileg segíthet a leszokásban, legalábbis azoknál mindenképpen, akiknél inkább a dohányzás szertartása dominál, semmint a nikotintól való függőség. A Vocktail is valami hasonlót művel, bár célja nem az absztinencia kialakítása, ellenben ügyesen veri át az embert. 

Hirdetés

A Szingapúri Egyetem kutatói olyan koktélpoharat hoztak létre, mely totálisan elüt a hétköznapitól, már csak azért is, mert miközben vizet kortyolgatunk belőle, simán azt érezzük, hogy bort, sört, gyümölcslevet vagy egyéb dolgot ízlelünk, holott egy frászkarikát. De hogyan is működik mindez, kell-e hozzá egy mitológiai személy, aki a vízből bort csinál? Nimesha Ranasinghe, az egyetem vezető kutatója elmondta, hogy a Voctail több fronton veri át az embert, aminek alapja egy 3D nyomtatással készült talapzat, melyben aprócska levegőpumpák, néhány illatpatron, valamint a vezérlés lakozik. Erre épül rá a szár az RGB ledes világítással, valamint maga a pohár, mely szintén a rendszer részét képzi. 

A patronok cseréjével és variálásával többféle ital illata is megidézhető, míg a megfelelő ízérzékelésről két ezüst elektróda gondoskodik, melyek a nyelvvel érintkezve elektromos impulzusokat küldenek az ízlelőbimbók felé, erősségtől függően különböző ízek érzetét keltve. Itt természetesen csupán nagyon csekély stimulációról van szó, tehát senkit sem csap meg úgy az áram, hogy szikrázzanak a fogtömései. Mindehhez hozzáadódik a ledes világítás, mely igyekszik olyan színnel megvilágítani a vizet, hogy az visszaadja a szimulált ital színvilágát. Az okosság pedig ott van az egészben, hogy telefonos alkalmazással lehet beállítani a kívánt értékeket, így elméletben bármit megihatunk, amit csak a kijelzőn megkeverünk. Szóval világ alkoholistái (na meg az autósok, az elővigyázatosak és a többiek), hagyjátok a francba a szeszmentes sört, igyatok helyett sörízű vizet. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.