Hirdetés

Beépül a Waze a Google térképébe



|

Ez önmagában nagyszerű hír, csak persze innentől adja magát a kérdés, hogy mi lesz a Waze sorsa?

Hirdetés

Bár sokan használják autós navigációra is a Google Maps-et, a sofőrök egy része inkább a Waze alkalmazásra esküszik, hiszen ez a turn-by-turn navigáció mellett a felhasználók által beküldött adatokra támaszkodva valós időben jelzi a baleseteket, torlódásokat, traffipaxokat és egyéb fontos információkat.

Hirdetés

A Google rá is csapott a sokak által kedvelt szolgáltatásra, és 2013-ban felvásárolta a Waze-t, viszont azóta egymás mellett fejleszti ezt és saját térképét is. Ha már úgy tűnt volna, hogy így is marad minden, most jöhet a változás: az Android Police szerint a Google Térképek új tesztverziójában már elérhető a valós idejű baleset-, dugó- és traffipax-előrejelzés.

Azt még nem tudni, hogy nemsokára élesben is megjelenik-e ez a funkció a Google navigációjában, és hogyan oldják meg a Waze-ben megszokott közösségi bejelentősdit, de a képernyőmentések szerint ezt is meglépik, hiszen IoT ide vagy oda, automatikus szenzorok nem fognak árulkodni a bokorban megbújva "vadászó" rendőrökről.

Viszont abban a pillanatban, hogy ezek a funkciók a Google Térképek alatt is működni kezdenek, jó kérdés, mi lesz az ugyanazon cégnél csücsülő Waze sorsa? A házon belüli verseny ugyanis nem feltétlenül jó a Google számára, szóval még az is elképzelhető, hogy a bevezetés utáni átvezető időszak végével a Waze szépen nyugdíjba vonul és innentől minden ebben elérhető lehetőséget a Google saját appjában lehet keresgélni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.