Hirdetés

Egyetlen perc alatt elkapkodták az összes Xiaomi Mi 10 telefont



|

Óriási az érdeklődés a Xiaomi két új modellje iránt, hatvan másodpercig sem tartott ki az első szállítmány.

Hirdetés

Kimondottan jó szériát sikerült elkapnia a kínai gyártónak, mert nem elég, hogy a DxOMark tesztjén a rivális Huawei aktuális csúcskészülékét is lepipálja fényképezési tulajdonságainak köszönhetően a Xiaomi Mi 10 Pro változata, a potenciális vásárlók körében is kapósnak tűnik. Arról persze nem tehet a Xiaomi, hogy a barcelonai Mobile World Congress végül elmaradt a koronavírus okozta félelmek miatt, holott szinte egyedüliként kiállt a rendezvény megtartása mellett.

Hirdetés

Így nem tudni, hogy a február 23-ára tervezett nemzetközi rajtra mikor kerül sor, ami nyilván rossz a cégnek, de szerencséjére a hazai piac van akkora, hogy minden nehezítő körülmény dacára sikeresen kezdjen mint a Xiaomi Mi 10, mind pedig a Mi 10 Pro. A Wccftech.com értesülései szerint az első kínai szállítmány egy percen belül gazdára talált körülbelül 28,65 millió dollár értékben. Becslések szerint ez 42000 és 50000 közötti darabszámot takar, miközben előjegyzésben már voltaképp több mint másfél millió készüléket eladott a gyártó.

A Xiaomi egyelőre nem közölte, hogy mennyit kell várni következő kontingensre, sem azt, hogy a világ más pontjain mikor hozza forgalomba a Mi 10 mobilokat, ugyanis mint a kínai gyártókapacitással rendelkező cégek legtöbbje, egyszerre küzd készlethiánnyal és a szállítási láncban jelentkező fennakadásokkal.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.