Hirdetés

2017 legjobb termékei - szerintetek



|

December végi best of szavazásunk során több ezer olvasónk mondta el véleményét 2017 legjobb termékeiről és trendjeiről. Összesítettük a szavazatokat, mutatjuk a közönségszavazás végeredményét.

Hirdetés

Ismét eltelt egy újabb esztendő, így több éves hagyományainkhoz méltóan 2017 is megkerestük a mögöttünk hagyott 12 hónap legjobb informatikai termékeit és kiemelkedő IT-s eseményeit. A voksolás során nem csak szerkesztőink véleménye, hanem olvasóink szavazatai is számított, akik több kategóriában is leadhatták voksaikat. Az eredményeket összesítettük, hogy megmutathassuk a közönségszavazás végeredményét. Érdemes megnézni a lentebb látható díjátadó ceremóniánkat, ha érdekel, hogy olvasóink kedvenc gyártói miként fogadták az okleveleket. Ha viszont téged csak a gyors eredmények érdekelnek, javasoljuk, hogy az egér középső gombjával görgess egyet.

Cikkünkben egyenként végig haladunk kategóriánkként, megmutatva a jelölteket, a közönségszavazás és a belső szerkesztőségi szavazás díjazottjait, illetve a képek alatt a kapott százalékpontokat is megmutatjuk, hiszen volt olyan kategória, ahol mindössze egyetlen szavazat számított.

Több jelöltünk is volt. Versenyben volt Brendan Greene, a PUBG (Player Unknown's Battleground) ötletgazdája és alapítója, aki egy év leforgása alatt dollármilliárdos lett; esélyes volt az ismeretlen Satoshi Nakamoto, a Bitcoin alapítója is, akinek köszönhetően 2017-ben kitört a virtuális aranyláz (ami 2018-ban remélhetőleg alábbhagy majd); Jeff Bezos, az Amazon alapítója, aki 2017-ben egy rövid időre még Bill Gatest is megelőzte a világ leggazdagabb embereinek a listáján, ráadásul cége több fronton is meghatározó tényezővé vált; A legjobbak között volt Jack Ma, az Alibaba vezetője, akinek oldala ma kínai elsőszámú e-kereskedőjének számít, 2017-ben is több rekordot megdöntve, aki mellett persze Elon Musk sem maradhatott le a listáról, aki tavaly is rendkívül tevékeny volt, cége többe között sikeresen bevezette a Tesla Model 3-at, valamint a Space X is több fontos eredményt ért el.

A közönségszavazás végeredménye: Elon Musk (46,5 %), Satoshi Nakamoto (13,4 %), Brendan Greene (8,3%), Jeff Bezos (5,3 %) Jack Ma (4,1%)

Akkor is lehet nagyon jót alkotni, ha nem próbálunk meg forradalmi extrákat belezsúfolni egy termékbe - viszont minden meglévőből megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni. Habár csak 75Hz-es képfrissítéssel rendelkezik az Omen 32, mindez ésszerű kompromisszumnak tűnik, pláne ha nem akarunk 150 ezer forintnál többet egy monitorért kifizetni. Aki ennél többre vágyik, annak közönségszavazásunk győztesét, a 144 Hz-es UltraWide LG 34UC89G monitort ajánljuk, közel kétszeres áron.

A közönségszavazás végeredménye: LG 34UC89G (30,8 %), Samsung U32H850 (26,4 %), Asus Designo MX27AQ (12,4%), HP Omen 32 (9,3 %) LG 27MP59G-P (6,1%)

Szerencsés helyzetben voltunk a mögöttünk hagyott évben, hiszen számos kiváló notebookot próbálhattunk ki. Emiatt már a szűkebb legjobb öt termék kiválasztása sem volt egyszerű, pláne az első helyezetté. Végül a közönségszavazáson a Microsoft csúcsnotesze, a szerkesztőségi voksoláson pedig a ThinkPad idei zászlóshajója emelkedett ki a mezőnyből.

A közönségszavazás végeredménye: Microsoft Surface Laptop (23,3 %), Dell XPS 13 (20,3 %), Lenovo Thinkpad X1 Carbon (2017) (19,7%), Acer Swift 1 (14 %) HP 15 (6,5%)

Egészen brutális az Acer Predator 21X. Ez a gép a világ első notebookja, amely ívelt kijelzőt kapott: a 21 hüvelykes IPS panel 2560 x 1080-as felbontású, 120 Hz-es frissítéssel dolgozik, és NVIDIA G-SYNC, valamint Tobii szemkövető technológiát is kínál. Ráadásul még egy bőrönd is jár a gép mellé. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy hamarosan nehéz lesz megkülönböztetni egymástól a munkára szánt és a játékos prémium ultrabookokat, az Nvidia által életre hívott Max-Q design ugyanis az asztali PC-khez mérhető brutális teljesítményt, ugyanakkor a rendkívül vékony kialakítást tűzte zászlajára. Ennek a törekvésnek az első kézzel fogható terméke, mondhatni zászlóvívője az Asus RoG Zephyrus, szerkesztőségi szavazásunk győztese.

A közönségszavazás végeredménye: Acer Predator 21X (25,4 %), Asus RoG G752VS (25,2 %), Asus RoG Zephyrus (15,4%), HP Omen 17-w101nh (8,3 %) Lenovo Ideapad Y910 (7,7%)

Mióta az Xbox One X megjelent a szerkesztőségünk gamer tagjai megállás nélkül a 4K felbontást dicsérik. A Microsoft valóban egy rendkívül erős terméket tett le az asztalra, amelynek jelenleg nincs párja. Olvasóinknál ennek köszönhetően aratott a konzol, messze maga mögé utasítva minden riválisát, amelyhez jelentős mértékben az is hozzájárult, hogy a PlayStation 2017-ben válasz nélkül hagyta a One X fenyegetést.

"Megtisztelő és egyben örömteli visszajelzés számunkra, hogy a PC World magazin olvasói az Xbox One X-et választották a 2017-es év legjobb konzoljának. Nagyszerű év áll mögöttünk, hiszen a világ legerősebb konzoljának megjelenését olyan sikeres játékok bevezetésével ünnepeltük, mint a Forza Motorsport hetedik része, a Cuphead vagy az év legnagyobb sikerének számító PUBG. Köszönjük az olvasók szavazatait és bízom benne, hogy 2018-ban is hasonlóan izgalmas évünk lesz" - nyilatkozta a díjátadót követően Szabó Péter, a Microsoft lakossági üzletágának régiós igazgatója.

A szerkesztőséget viszont idén elsősorban nem az Xbox hatalmas teljesítménye, sokkal inkább a Nintendo Switch fifikás megoldása nyűgözte le, így utóbbit díjaztuk.

A közönségszavazás végeredménye: Xbox One X (46,7 %), Nintendo Switch (15 %), Razer Core v2 eGFX (10,8%), NES Classic Mini (6,9 %) HP Omen X VR (5,1%)

Nem az X370-es platformon vérzik el az Asus RoG márka: a Crosshair VI Hero a mezőny leggyorsabb és legstabilabb lapja. Az Asus mérnökei azonban nem elégedtek meg egy bármilyen kinézetű lappal, amihez akár hetente készítik az egyre jobb BIOSokat, a dizájnra is kellő hangsúlyt fektettek. Az óriási hűtés, a világítás, a megerősített PCIe-foglalatok és a kényelmes tuninghoz elengedhetetlen extrák (alaplapi nyomógombok, POST-kijelző stb.) mind megtalálhatók közönségszavazásunk győztesén.

A közönségszavazás végeredménye: Asus RoG Crosshair VI Hero (27,6 %), Gigabyte Z370 Aorus Gaming 7 (15,2 %), MSI Z270 Gaming M7 (11,6%), Asus TUF Z270 Mark I (7,1 %) Gigabyte Aorus X370-Gaming 5 (6,1%)

A GeForce GTX 10-es széria legerősebb tagja, az Asus RoG Strix GeForce GTX 1080, amely már megjelenésekor elbűvölte a világot. A GP102-es Pascal chip hatalmas és nagyon erős: 3584 CUDA shader dolgozik benne magas órajeleken. A GPU-hoz 11 GB-nyi GDDR5X is kapcsolódik 352 bites buszon, így a nyers erő olyan szintű, hogy AMD Radeon a nyomába sem érhet, ráadásul a fogyasztás sem szökött az egekbe. Az Asus erre építette saját dizájnjával az egyik legjobb GTX 1080 Ti modellt. A három ventilátor csendes, de tuningra is alkalmas, az Aura Sync RGB-világítás gondoskodik a látványról és extraként FanConnect II csatlakozókat is kapunk.

A közönségszavazás végeredménye: Asus RoG Strix GeForce GTX 1080 Ti OC (36,9 %), AMD Radeon RX Vega 64 (15,2 %), Nvidia Titan Xp (13%), MSI GeForce GTX 1070 Ti Gaming 8G (10,3 %) Asus Expedition GeForce 1050 Ti 4G (5,9%)

Nem sok izgalmat tartogatott a közönségszavazás, hiszen hamar behozhatatlan előnyre tett szert napjaink leggyorsabb NVMe SSD-je, amely kiváló strapabírósággal és szuper IOPS-teljesítménnyel rendelkezik. A Samsung egyedi technológiáival ráadásul még tovább fokozható a teljesítménye. Szerkesztőségünk pedig a jó ár-érték aránya miatt az 512 GB kapacitású WD Black PCIe SSD-nek ítélte meg a díjat.

A közönségszavazás végeredménye: Samsung 960 EVO SSD 512 GB (39,4 %), Kingston SSDNow UV400 240 GB (15,6 %), WD Black PCIe SSD 512 GB (11,4 %), Samsung EVO 750 SSD 250 GB (10,3 %) Intel 600p PCIe SSD 256 GB (5,5%)

Remek nyomatminőség jellemzi közönségszavazásunk győztesét a HP OfficeJet Pro 6970/6978 minden az egyben üzleti nyomtatót, amely kedvező nyomtatási költségének és gazdag szolgáltatáskínálatának köszönhetően remek választás lehet kisebb irodák számára. A szerkesztőségi szavazáson pedig a Canon üzleti nyomtatója győzedelmeskedett, amely számos remek megoldással lopta be magát a szívünkbe.

A közönségszavazás végeredménye: HP OfficeJet Pro 6978 (20,5 %), Canon Maxify MB5450 (13,8 %), Epson L565 (9,5 %), Xerox WorkCentre 3345 (4,9 %) Brother HL-L8360CDW (3%)

Remek kétsávos MU-MIMO Gigabit router a TP-Link Archer C3150, amely rendelkezik a legfontosabb szolgáltatásokkal, csatlakozásokkal és a sebességét tekintve sem lehet panaszunk. Olvasóink szerint az idei év legjobbja volt, amellyel nehéz vitatkozni. Mi mégis egy másik termékre tettük le a voksunkat, mivel a jövő a mesh hálózatoké, amely alapjaiban változtatja meg az központi router elvet, több hozzáférési ponttal optimalizálva a hálózat működését. Az Asus Lyra sem egy eszköz, hanem rögtön egy három eszközből álló AC2200-as, komplex hálózat, amelybe a legmodernebb szolgáltatások kerültek.

A közönségszavazás végeredménye: TP-Link Archer C3150 (31 %), D-Link DIR-882 EXO (15,2 %), Asus Lyra (9,5 %), Synology RT1900ac (8,5 %) Tenda AC18 (7,7%)

A Note 7 fiaskót nem számolva, az Samsung Galaxy S6 óta nagyon megy a dél-koreai gyártó szekere, olyannyira hogy idén már csak az volt kérdéses, hogy vajon az S8, vagy a Note 8 érdemelje-e ki 2017 legjobbja címét, végül mind szerkesztőségünk, mind az olvasóink szavazásán is a phablet győzedelmeskedett - egyedül csak a Huawei Mate 10 Pro tudta megszorongatni. Nem kis teljesítmény ez, hiszen az elmúlt évben számos kiváló készüléket tesztelhettünk, és nagyon reméljük, hogy a gyártók 2018-ban sem fognak lassítani.

A közönségszavazás végeredménye: Samsung Galaxy Note 8 (35,9 %), Huawei Mate 10 Pro (22,5 %), Sony Xperia XZ Premium (10,5 %), Apple iPhone X (9,3 %) Moto Z (2,2%)


A szenzorok és a mikrovezérlő méretének drasztikus csökkenésével és áresésével az elmúlt években hatalmasat növekedett az okoseszközök piaca, ma már egy kis befektettetéssel, és programozói, mérnöki tudással bárki lehet hardverfejlesztő, ami megnyitotta az utat a különféle kütyük előtt. Ma már az okosfogkefén, -kerékpárcsengőn, -plüssbabán meg sem lepődünk, nem is volt egyszerű ebből a sokaságból kiválasztani a legjobbakat. Végezetül a közönségszavazáson napjaink egyik legsokoldalúbban használható mikrogépe, a Pi Zero W győzedelmeskedett.

A közönségszavazás végeredménye: Raspberry Pi Zero W (28,8 %), Google Home Mini (24,5 %), IKEA Trådfri (8,5 %), Symantec Norton Core (5,5 %) Origin Time Reversal Machine (2,8%)

Egészen sajátos terület a hordható informatikai eszközök piaca, ahol a néhány ezer forintos aktivitásmérőktől kezdve a testen hordható okosruhákon át egészen a luxusórákig sok minden megtalálhatunk. Ezek a termékek leginkább a megjelenésükkel és a gazdag funkcionalitásukkal tudják megelőzni a riválisaikat, nem meglepő, hogy egy jól felszerelt modell nyerte a közönségszavazásunkat.

A közönségszavazás végeredménye: Samsung Gear Fit 2 Pro (24,7 %), LG Watch Sport (22,1 %), Apple Watch - Series 3 (19,3 %), Fitbit Alta HR (5,1 %) Dot Watch, (4,3%)

Nyár elejei fejhallgatótesztünk során számos kiváló modellel találkoztunk a 100 ezer forint környékén beszerezhető mezőnyben. Díjazottunk azonban nem ezen árkategóriából, és még nem is a prémium ligából került ki, hanem az alsókategória tetejét erősíti. A Sennheiser Momentum In-Ear hallójáratba illeszkedő fülhallgató ugyanis rendkívül agresszív árazással próbálja letarolni a piacot, körülbelül 25 ezer forintért cserébe remek és kiegyensúlyozott hangzást kínál. Teljesítménye szinte már zavarbaejtő, de minimum meglepő, miközben rendkívül elegáns és kényelmes, nem véletlenül gyűjti be mostanság tucatszám a különféle díjakat. Minket is meggyőzött - és láthatóan olvasóinkat is -, így nyugodt szívvel tudjuk ajánlani ezt a kiváló ár-érték arányú terméket.

A közönségszavazás végeredménye: Sennheiser Momentum In-Ear (24,5 %), Sony MDR-100ABN (21,1 %), HyperX Cloud Revolver S (16 %), B&O Beoplay H4 (10,3 %) Here One (0,8%)

Tavaly ünnepelte századik évfordulóját a Nikon, amelyet az új D850 kiadásával méltón megünnepeltek. A 45,7 megapixeles BSI-CMOS szenzoros gépbe megpróbálta a cég tudásának legjavát belezsúfolni, így natív 4K rögzítés, 9 kép/másodperc sorozatfelvétel, 64 és 25 600 közötti ISO-tartomány és a D5-ből átemelt a 153 pontos autófókusz rendszer is került a specifikációk közé, amelyhez egy kedvező 1,2 milliós árat társítottak. Aki viszont nem tud kiadni ennyi pénzt egy fényképezőért, annak közönségszavazásunk győztesét, a 600 ezer forintos Canon EOS 6D Mark II-t bátran ajánljuk.

A közönségszavazás végeredménye: Canon EOS 6D Mark II (22,7 %), Nikon D850 (22,1 %), Sony Cyber-Shot DSC-RX10 IV (15,4 %), Panasonic DMC-GX800K (5,9 %) Fujifilm X100F (2%)

Talán mondanunk sem kell, hogy az év tévéje címért komoly verseny az OLED modellek között alakult ki, végül a kiváló mezőnyből toronymagasan az LG rendkívül vékony Ultra HD megjelenítője emelkedett ki, amely a nappaliban szinte rásimul a falra. A szerkesztőségi szavazáson pedig a Sony A1 készüléke győzedelmeskedett, aminek fő kuriózuma az egyedi hangkeltő kijelzője, amely értelmében a képernyő vékony síkfelületét egy nagy hangsugárzóvá alakították a japán mérnökök.

A közönségszavazás végeredménye: LG OLED65W7V (41,2 %), Sony Bravia KD-55A1 (19,9 %), Sony KD-55XE9005 (11,8 %), Panasonic TX-55EZ950E (6,1 %) Philips 55POS9002 (5,5%)

Szerencsére az elmúlt év is rengeteg kiváló számítógépes játékkal örvendeztetett meg minket, nem volt egyszerű kiválasztani az öt legjobbat. A közönség végül a fejvadászok legújabb egyiptomi kalandja mellett tette le a voksát, amely valóban remekül sikerült, és méltó módon indítja, gondolja újra az Assasin's Creed univerzumot. Szerkesztőségünk tagjai viszont Zelda legújabb kalandját kiáltották ki győztesnek, amely hatalmas bejárható világával és hatalmas szabadságával meggyőzött minket. A Nintendo Switch nagy szerencséje, hogy ilyen kiváló nyitócímmel büszkélkedhet.

A közönségszavazás végeredménye: Assasin's Creed Origins (23,1 %), PlayerUnknown's Battlegrounds (18,5 %), Wolfenstein II (15,8 %), The Legend of Zelda: Breath of the Wild (11 %) Cuphead (6,3%)

Több jelöltünk is volt. Az év vesztese címre méltán pályázhat a Snapchat, amelynek okosszemüvege teljes bukásnak bizonyult, ráadásul a Facebook és az Instagram több funkciót is átemelt a népszerű szolgáltatástól, így elszívva a levegőt a vetélytárstól. A Microsoft két termékkel is képviseltette magát a listánkon, hiszen kiderült, hogy a Kinect valójában piacképtelen, ahogy a Windows Mobile is több évnyi kínlódás után bedobta a törülközőt. Itthon pedig nyár végén a BKK és a T-Systems hibát terméke és kommunikációja okozott egy nagyobb felháborodást. Eközben Andy Rubin, az "Android atyjának" legújabb projektje is beleállt a földbe. Olvasóink szerint a Windows Mobile jelentette a legnagyobb buktát. Szerintünk? Elmondjuk a lenti videóban.

A közönségszavazás végeredménye: Windows Mobile (46 %), BKK és a T-Systems (26,2 %), Snapchat (8,7 %), Essential Phone (7,5 %) Microsoft Kinect (6,9%)

Már azt hittük, hogy az Intel x86-os processzorpiaci dominanciáját az AMD már nem tudja veszélyeztetni. Vélhetően az Intel is így hitte, a Ryzen érkezése ugyanis érezhetően megleptet a céget, amely kénytelen volt felgyorsítani a termékfejlesztését, hogy még időben reagálhasson az új rivális érkezésére. A Ryzen a remek ár-érték arányával felpezsdítette a processzorpiacot, ami a fogyasztók szempontjából a legjobb, ami történhetett. Sőt, hamarosan a hírek szerint hamarosan érkezik a Ryzen második generációja, amelyek még nagyobb teljesítménnyel szálnak majd harcba, így vélhetően jövőre is izgalmas Intel-AMD párharc elé nézünk.

Meglepő módon olvasóink nem egy klasszikus informatikai projektet, hanem a Tesla Model 3 személygépkocsit szavazták meg az év innovációjának, jelezve, hogy hatalmas érdeklődés és elvásár kíséri Elon Musk projektét. A szerkesztőségi szavazáson emellett a Nintendo Switch is versenyben volt az év innovációja címre, köszönhetően a merőben új megközelítésnek.

A közönségszavazás végeredménye: Tesla Model 3 (37,3 %), AMD Ryzen (33,5 %), Nintendo Switch (12,6 %), eSight 3 (10,8 %) Otto (5,7%)

Míg a szerkesztőségi szavazáson objektív szempontok alapján választottuk ki a későbbi győzteseket, megkeresve, hogy az adott évben mennyi díjat nyertek el a PC World tesztelőitől, olvasóink teljesen szubjektív döntés alapján hasonló eredményre jutottak, így a Samsung dupla győzelmével ért véget a szavazásunk.

A közönségszavazás végeredménye: Samsung (19,9 %), Huawei (19,1 %), AMD (17,6 %), Sony (8,5 %) Apple (8,1%), Microsoft (6,3%), Asus (5,3%), Intel (3,4%), LG (2+), Lenovo (1,6%)

Hirdetés

A szoftveres kategóriák győzteseit és a szerkesztőségi győztesek bővebb indoklását a januári PC World magazinban találod, amelyben összefoglaljuk a mögöttünk hagyott évet, és szerkesztőink az idei év fő trendjeit is felvázolják.

Nyitókép: Szabó Péter, a Microsoft lakossági üzletágának régiós igazgatója átveszi a legjobb konzolnak járó díjat

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.