Hirdetés

AI segítségével támasztották fel a Cyberpunk 2077 elhunyt szinkronszínészét



|

A mesterséges intelligencia segített, hogy Viktor Vektor a Phantom Liberty kiegészítőben is az eredeti hangján szólalhasson meg.

Hirdetés

A 2020 decemberében kiadott Cyberpunk 2077-et méltán emlegethetjük a játékipar történetének legbotrányosabb állapotú megjelenései között, a fejlesztő CD Projekt RED azonban azóta rengeteg javítást és bővítést szállított hozzá, amit a nemrég elérhetővé vált, kiválóan sikerült Phantom Liberty kiegészítővel koronázott meg a csapat.

A nagyjából 15-30 óra alatt kipörgethető csomag lengyel szinkronjának készítésekor azonban gondot okozott, hogy időközben elhunyt az egyik fontos karaktert, a kibernetikus beültetésekért felelős Viktor Vektort életre keltő Miłogost Reczek. A CD Projekt RED-nek viszont ez sem volt akadály, végül mesterséges intelligencia bevetésével tisztelegtek az elhunyt szinkronszínész előtt.

Hirdetés

Ezt maga a stúdió közölte a Bloombergnek adott nyilatkozatában, amelyből kiderül, hogy ehhez előbb egy másik színésszel vették fel Viktor Vektor új dialógusait, majd egy hangklónozó algoritmus bevetésével formálták át a nyersanyagot Miłogost Reczek hangjává.

"Így meg tudtuk tartani az alakítását a játékban, és tisztelegni a Viktor Vektorként nyújtott csodálatos teljesítménye előtt."

- avat be a műhelytitkokba Mikołaj Szwed, a lokalizálásért felelős igazgató, aki elmondta, hogy előtte az elhunyt színész családjától is engedélyt kértek, akik "nagyon támogatók voltak" a tiszteletadás AI-jal megsegített formája kapcsán. A játékipari szinkronszínészek egy része ugyanakkor már kevésbé lelkesedik a technológia iránt, korábban legalábbis többen is kritizálták az AI-klónozást, köztük az A Plague Tale: Requiemben bizonyított Charlotte McBurneyvel és az Assassin's Creed Odyssey főhősének hangját adó Melissanthi Mahuttal.

Reczek esetében azonban már nem volt megoldható, hogy a színész maga végezze el a munkát, a családja pedig támogatta a döntést, így talán még a kritikusok is egyetérthetnek azzal, hogy a Phantom Libertyben látott eljárás az AI nyújtotta lehetőségek kihasználásának jó példái közé tartozik.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.