Hirdetés

Állítólag lopják a Steam Deckeket, megoldást is javasoltak az újabb esetek megelőzésére



|

Több felhasználónál sem értek célba a kiszállított gépek, de még korai lenne lopási hullámot kiáltani.

Hirdetés

A Valve eredetileg még tavaly karácsonyra ígérte a Steam Decket, ám az ellátási gondok miatt végül februárra csúszott a gép rajtja. Az új határidőt szerencsére sikerült betartani, így a hordozható PC-k első tulajdonosai már bárhol gyűrhetik a Steam Áruház katalógusát. Legalábbis azok, akiknél célba is ért a megvásárolt masina, egyes felhasználók ugyanis sikertelen szállításra panaszkodnak, amiből most egészen messzemenő következtetéseket vont le néhány redditező.

Elsőként a PC Gamer számolt be a dologról, két Reddit-felhasználó példáját említve konkrétan. Az egyiküknél a FeDex azt jelezte, hogy a Steam Deck kiszállításra került, ám az valójában nem érkezett meg hozzá. A Valve ugyan visszatérítette a gép árát, de a vásárlónak ez nem igazán tetszett, mivel egy új megrendelés esetén hónapokat kell várni a teljesítésre. Néhány nappal később viszont a FedEx  futárja mégis megjelent az ajtóban a Steam Deckkel, ami mögött a redditező a Valve közbenjárását sejti.

Hirdetés

Itt tehát valószínűleg nem történt lopás, a colkody nevű felhasználó elmondása szerint viszont az ő gépének ténylegesen nyoma veszett, és nem is maradt más választása, mint az ismételt megrendelés. A PC Gamer a két esetre adott fórumozói reakciók alapján írja, hogy egyesek szerint meg kellene változtatni a Steam Deck csomagolását, mert az túl vonzó a tolvajok számára. A tesztelőknek küldött csomagot elnézve a dobozról valóban kiderül, hogy egy törékeny, akkumulátorral felszerelt elektronikai eszköz lapul benne:

Forrás: YouTube, TheRelaxingEnd

Mi azonban nem szaladnánk ennyire előre, és nem kiáltanánk Steam Deck-lopáshullámot, hiszen az ilyen kategóriájú, több százezer példányban kiszállított termékeknél a nagy egészt tekintve bőven adódhatnak kisebb-nagyobb gondok a megrendelés teljesítésekor. Némelyeknél a futárszolgálat bakizik, egyik-másik esetben pedig akár meg is fújhatják a csomagot a teraszról, két Reddit-posztnál viszont valószínűleg több kell ahhoz, hogy a Valve változtasson a matricázáson.

A vásárlók persze érthetően frusztráltak, hiszen a Valve jelen pillanatban valamikor szeptember utánra ígéri az új megrendelések teljesítését, amit különösen nehéz lenyelni, ha már egyszer csak a kiszállítás választott el attól, hogy az ujjunk alatt érezzük a Steam Deck joystickjeit.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.