Hirdetés

ASUS Dual GeForce RTX 4070 Super teszt – egy lépéssel feljebb



|

Az Nvidia házi feladata három tételből állt, az RTX 4070 Super esetén végzett módosításokkal sikerült vonzóbbá tenni a típust. A partnergyártók közül az ASUS a bevált receptet alkalmazta, csak egy-két ponton nyúlt hozzá az elődmodell alapjaihoz.

Hirdetés

Az Nvidia által beígért új termékcsalád menetrendszerűen megérkezett a Las Vegas-i CES alkalmával. A mesterséges intelligencia kapcsán tomboló őrület mellett jutott némi tér a játékok jövőjét illető fejlesztésekre, és az ezeket kiszolgáló hardverekre. A Super kártyák különösebb meglepetések nélkül érkeztek, az előzetesen kiszivárgott adatokból csupán a másodszintű gyorsítótárra vonatkozó tippek nem jöttek be a Ti-változat esetében, minden más stimmel, és ennek csak örülhetünk.

Mármint elsősorban azok az RTX-rajongók mosolyoghatnak, akik pénztárcájuk vastagságához mérten az RTX 4070-es árszinteken keresték a lehető legjobb ár/érték arányú vételt, ők most két Super-frissítésből válogathatnak, és tesztünk alapján a legkisebb modell nagyon is rászolgál a bizalomra. Az ASUS tervei szerint készült DUAL sorozatú példány semmilyen extrém külsőt és funkcióbeli trükköt nem vet be, egy szolid, méretben kezelhető kártyáról van szó, a látványos gamingjellemzők helyett a csendes működésre helyezve a hangsúlyt.

A hiányzó elem

Kilenc hónappal az első RTX 4070 megjelenése után az Nvidia az elmúlt időszakban kialakuló árversenyre épp a megfelelő módon reagált. A cég RTX 40-es portfóliója kissé megrepedezett a középen, különösen annak alsó felében. Az RTX 4060 16 GB-os verziójának fiaskója miatt valahogy nem állt össze az RTX 4080 alatti kínálat, árban és számítási kapacitásban nagy hézagok keletkeztek, amiket a gyárilag túlhajtott modellekkel csak tovább torzítottak a partnergyártók.

Hirdetés

Az AD104-es kódnéven gyártott GPU ennél jóval potensebb lapka, a megosztóra sikerült termékek és az AMD egyre erősödő piaci nyomása miatt azonban mindez háttérbe szorult. A helyzet odáig fajult, hogy sokan a Ti modellek mellett a normál variánsokat inkább csak kipipált, kötelezően gyártott VGA-nak gondolhatták.

A referencia RTX 4070 Ti-hez nagyon hasonló az RTX 4070 Super, az AD104-es GPU 350-es kiadása Ti-szinthez közel hozza az újdonság 3D-s teljesítményét
A referencia RTX 4070 Ti-hez nagyon hasonló az RTX 4070 Super, az AD104-es GPU 350-es kiadása Ti-szinthez közel hozza az újdonság 3D-s teljesítményét

Valahogy az egész RTX 40-es sorozatot átjárja ez a "hát ez nem talált" érzés, kezdve a generáció bejelentésekor büszkén bemutatott, majd teljesen törölt (később RTX 4070 Ti) néven érkező RTX 4080 12 GB, majd az RTX 4070 a kissé csalódást keltő adataival, végül pedig a 16 GB-os RTX 4060 egészen bizarr történetével. Utóbbi egyébként olyannyira eltűnt, hogy az Nvidia a Super kártyák bejelentésekor csak úgy tett említést róla, hogy ha valamely partnergyártó akar vele foglalkozni, ők nem tiltják meg, de egyébként nincs az ajánlott SKU-k (kártyakonfigurációk) között.

Az RTX 4070 Super szerepe ettől csak érdekesebb lett. A jóval gazdagabban felszerelt AD104-350 lapka 7168 CUDA-maggal (5888 helyett) egészen közel kerül a normál RTX 4070 Ti számítási teljesítményéhez, tulajdonképpen az Nvidia csinált egy "Ti-Lite" változatot, amire a Super plecsnit ragasztotta. A többi fő paraméter változatlan, a 12 GB GDDR6X fedélzeti memória 192 biten csatlakozik a grafikus vezérlőhöz, a sebesség ezúttal is 21 Gb/s, amely adatok együttesen 504 GB/s memória-sávszélességet biztosítanak. A GPU alapórajele egy picit megnőtt, a boost-frekvencia azonban változatlan, a 2475 MHz-es érték csak egy ajánlás, a partnergyártók ettől eltérhetnek. A lapkában található számolóegységek növekedése miatt a tipikus fogyasztási keret 20 W-tal nőtt, ami miatt az Nvidia az új 12VHPWR szabvány alkalmazása mellett döntött, a hagyományos 8 tűs PCIe tápcsatlakozó az elődmodell kiváltsága marad.

Teszten az ASUS receptje

Olykor sokkal izgalmasabb egy olyan videokártya tesztje, ami a józan ész határain belül készült, és mellőz minden olyan, a mindennapi használat során nehezen kiaknázható tulajdonságot, amiért bizony elkérik az extra felárat a kasszáknál. A DUAL termékcsaládot persze ettől még nem kell indokolatlanul a magasba emelni és isteníteni a létezését, csupán ajánlott referencia pontként tekinteni rá, mint ahogy ez igaz a többi gyártó alapmodelljeire is.

Kell ennél több? Nem kell. A kétventilátoros hűtés teszi a dolgát, méghozzá csendesen, üresjárat esetén pedig szokás szerint kikapcsolt állapotban pihennek a ventilátorok
Kell ennél több? Nem kell. A kétventilátoros hűtés teszi a dolgát, méghozzá csendesen, üresjárat esetén pedig szokás szerint kikapcsolt állapotban pihennek a ventilátorok

A Super kiadás kinézetre pontosan azt a receptet követi, amit az elődmodellnél alkalmaztak, ez a hűtőborda és a kétventilátoros kialakítás ismerős lehet a tavalyi kiadásokról. Nincs értelme változtatni, ha egyébként maga a GPU fizikai és termikus tulajdonságai sem változtak érdemben, a nyomtatott áramkör csupán egy ponton térhet el, ahol a teljesítményfelvétel történik az új, 2×6 tűs csatlakozón keresztül. Ehhez már az új adaptert biztosítja az ASUS, ám ennél is figyelni kell a kábelek meghajlására. Az egyszerű, papíralapú útmutatóból értesülhetsz a "hogyan?"-okról.

A teljesítmény- és csendes üzemmódok között váltó kapcsolót sokan észre sem fogják venni, az új tápkábel csatlakoztatására azonban érdemes odafigyelni
A teljesítmény- és csendes üzemmódok között váltó kapcsolót sokan észre sem fogják venni, az új tápkábel csatlakoztatására azonban érdemes odafigyelni

A kétventilátoros kialakításból és a lapátok formájából csendes működés feltételezhető, egyedül a hűtőborda nagysága okozhat apróbb kellemetlenségeket. A 2,5 kártyahelyes szélességnél picit több ez a DUAL verzió, ha nagyon számít ez az adat, akkor érdemes az EVO változatra áttérni, ami vékonyított kivitelben kínálja ugyanezeket a hűtési specifikációkat. Cseppet sem meglepő módon a vezérlő felső élén egy BIOS-kapcsolóval csendes és teljesítményre hangolt profilok között válthatsz, utóbbi 30 MHz-cel magasabb boost-órajelet garantál.

Felnőtt a feladathoz

Tesztprogramjaink futtatása során természetesen a korábbi modellekkel vetettük össze az újdonságot, hiszen elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy valóban megvan-e a számadatokból becsülhető teljesítménynövekedés, miközben az árazás nem változik, ergo az ár/érték arány erősen javulhat. Az eredményekből egyértelműen látszik, hogy az RTX 4070 Super pont oda érkezik meg, ahol a normál Ti-modell teljesít, a minimális elmaradás egy gyárilag túlhajtott kiadással könnyedén behozható.

Tesztkártyánk a korábban említett csicsamentes, kiszámíthatóan stabil működést produkálta, ez ténylegesen az a típus, amire a kibontás után még picit rácsodálkozik az ember, majd egyszer beszereli és többet nem látja. Nincs ugyanis rajta semmilyen RGB-látványelem, ami miatt a teljes konfigurációdat eszerint kéne kiépítened. A ventilátorok üresjárat esetén kikapcsolnak, terheléskor pedig csendesen teszik a dolgukat.

A kártyát egyébként gyárilag teljesítményprofilra állítják, a 30 MHz-nyi plusz azonban nem az az érték, ami átrendezi az erősorrendet. Ami az árazást illeti, az Nvidiától származó, dolláralapú ajánlott árakat érdemes elfelejteni, a partnergyártói összegek típustól, felszereltségtől függően változnak. Tesztünk szereplője 289 990 Ft-os ajánlott végfelhasználói áron nyit, ami a gyárilag túlhajtott normál RTX 4070-ek szintjét jelenti, cserébe árban messze elmarad a teljesítményben szinte ugyanazt nyújtó 4070 Ti-kkel összevetve.

A Super verzió tehát pontosan oda érkezik, ahol most légüres tér van, és mivel nagyon közel teljesít a régi Ti-kiadáshoz, ajánlhatóbb vétel az elődjéhez képest.

ASUS Dual GeForce RTX™ 4070 SUPER 12GB GDDR6X

Ár: 289 990 Ft
Hozza a régi RTX 4070 Ti szintjét, cserébe árban kedvezőbb a helyzet, a többség pedig elégedett lesz a DUAL-koncepció csendességével és RGB-mentes kinézetével.
  • Grafikus processzor: GeForce RTX 4070 SUPER
  • Grafikus lapka: Nvidia AD104
  • CUDA magok száma: 7168
  • GPU-alapórajel: 1980 MHz
  • Boost-órajel: 2505 MHz (OC mód)
  • Memória: 12 GB GDDR6X
  • Memória sebessége: 21 Gbps
  • Memória adatbusz: 192 bit
  • Kimenetek: 1×HDMI 2.1, 3×DisplayPort 1.4a
  • Ajánlott tápegység: 650 W
PRO
  • RTX 4070 Ti-t elérő teljesítmény
  • Csendes és jó hatásfokkal működő hűtés
  • Silent és OC mód fizikai kapcsolással
  • Új, módosított tápcsatlakozó
  • DLSS3-tudás és bővülő játékkínálat
Kontra
  • De még így is figyelni kell a tápkábelre
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 8672
    [topic] => 1
    [group] => 6
    [gameinfo_name] => ASUS Dual GeForce RTX™ 4070 SUPER 12GB GDDR6X
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 4
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2024-01-15 13:42:18
    [gameinfo_webpage] => https://www.asus.com/motherboards-components/graphics-cards/dual/dual-rtx4070s-12g/
    [gameinfo_tags] => asus, videokártya, dual, gaming, pc, gamer, teszt, rtx, geforce, nvidia
    [gameinfo_url] => asus-dual-geforce-rtx-4070-super-12gb-gddr6x
    [gameinfo_pro] => RTX 4070 Ti-t elérő teljesítmény
Csendes és jó hatásfokkal működő hűtés
Silent és OC mód fizikai kapcsolással
Új, módosított tápcsatlakozó
DLSS3-tudás és bővülő játékkínálat
    [gameinfo_kontra] => De még így is figyelni kell a tápkábelre
    [gameinfo_data] => Grafikus processzor: GeForce RTX 4070 SUPER
Grafikus lapka: Nvidia AD104
CUDA magok száma: 7168
GPU-alapórajel: 1980 MHz
Boost-órajel: 2505 MHz (OC mód)
Memória: 12 GB GDDR6X
Memória sebessége: 21 Gbps
Memória adatbusz: 192 bit
Kimenetek: 1×HDMI 2.1, 3×DisplayPort 1.4a
Ajánlott tápegység: 650 W
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 6
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 6
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 8
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 8
        )

    [gameinfo_price] => 289 990
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => Hozza a régi RTX 4070 Ti szintjét, cserébe árban kedvezőbb a helyzet, a többség pedig elégedett lesz a DUAL-koncepció csendességével és RGB-mentes kinézetével.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 4
            [manufacturer_name] => ASUS
            [manufacturer_url] => asus
            [manufacturer_link] => http://www.asus.com
            [link] => /gyarto/asus
        )

    [link] => /termekinfo/asus-dual-geforce-rtx-4070-super-12gb-gddr6x-8672.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => RTX 4070 Ti-t elérő teljesítmény
            [1] => Csendes és jó hatásfokkal működő hűtés
            [2] => Silent és OC mód fizikai kapcsolással
            [3] => Új, módosított tápcsatlakozó
            [4] => DLSS3-tudás és bővülő játékkínálat
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => De még így is figyelni kell a tápkábelre
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 7.3
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    8

  • Ár/Érték:

    7

  • Anyagminőség:

    9

  • Extra funkciók:

    6

  • Kinézet:

    8

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.