Hirdetés

Az MSI szerint másfélszer annyiba kerülhet a DDR5, mint a DDR4



|

A gyártók már készülnek a generációváltásra, ami idén több extra költséggel jár, mint korábban.

Hirdetés

Egy héten belül bemutatkoznak az Intel 12. generációs processzorai, ezzel együtt pedig a 600-as chipsetekről is lerántják a leplet. A generációváltáshoz szükséges Z690-es alaplapok november 4-én kerülhetnek fel a boltok polcaira az Alder Lake chipekkel együtt. A memóriákat azonban már közel három hónapja beszerzhetik azok, akik nem bírják tovább DDR5 nélkül.

Hirdetés

Az MSI a saját blogján osztott meg információkat az új modulok kapcsán, ahol kifejtették, hogy korábban általában 30-40%-os felárat kellett fizetnünk az új chipekért, és durván két évre volt szükség ahhoz, hogy a modulok ára az előző generációs szintre essen. A DDR5 modulok gyártásához azonban szükség van néhány extra alkatrészre, ami tovább növeli a költségeket.

Emiatt az MSI 50-60%-os felárral számol a DDR4-es modulokhoz képest.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a magasabb órajel miatt önmagában nem éri majd meg ráugrani a DDR5-re a gamereknek, de ezzel együtt is alig várjuk, hogy belevethessük magunkat a generációváltásba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.