Hirdetés

Csak korlátozottan lehet túlhúzni az AMD új gamer processzorát



|

Az AMD új technológiája minden kihívásra még nem áll készen, így a Ryzen 7 5800X3D órajeléhez nem nyúlhatunk majd.

Hirdetés

Több különböző módja van annak, hogyan lehet növelni egy processzor teljesítményét, az AMD pedig legutóbb bejelentett modelljei esetében arra koncentrált, hogy a rendelkezésre álló V-cache mennyiségét növelje.

Ez önmagában is komoly teljesítménynövekedést hoz, főleg játék közben, így nem meglepő, hogy elsősorban a gamereknek szánják az új modellt. A másik módszer viszont ebben az esetben nem áll a játékosok rendelkezésére, a processzor órajelét nem növelhetik majd.

Ez pletykaként nem sokkal a processzorok bejelentését követően meg is jelent a neten, a hírt pedig nemrég megerősítette az AMD egyik munkatársa is egy interjúban. Robert Hallock, aki a technikai marketing igazgatója a processzorgyártónál, elmondta, hogy a 3D-s V-cache-sel rendelkező modellek némileg máshogy viselkednek, mint azt eddig megszoktuk a CPU-iktól.

Hirdetés

Míg korábban a feszültséget 1,45, extrém esetekben akár 1,5 voltig is fel lehetett húzni úgy, hogy a processzor továbbra is stabilan működjön, az új gyorsítótár-elrendezés csak 1,3-1,35 voltig működik megbízhatóan. Mivel a Ryzen 7 5800X3D eleve ezt a feszültséget, és az ehhez megfelelő órajelet használja a gyári beállításokkal, ennek a két beállításnak a módosítását nem teszi lehetővé az AMD (nemcsak a felhasználók, hanem a chipjeiket használó pl. laptopgyártók számára sem).

Hallock viszont elmondta, hogy az Infinity Fabric és a RAM tuningját támogatni fogja az új gamer processzor is, így teljesen azért nem maradunk túlhúzási lehetőségek nélkül. A szakember hozzátette, hogy idővel valószínűleg a 3D-s V-cache is támogatni fogja az órajel és a feszültség kézi változtatását is, de addig is szerettek volna kiadni egy chipet, ami aktuálisan a legjobb gaming teljesítményt adja.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.