Hirdetés

Elszomorító hír futott be a Nintendo Switch 2 kapcsán



|

Összedőlni látszik egy jóslat, amit eddig szinte mindenki biztosra vett az új Nintendo Switch kapcsán.

Hirdetés

A 2017-ben megjelent Nintendo Switch Nvidia-alapú hardvere minden szempontból megérett a frissítésre, amin a 2019-ben piacra dobott OLED modell sem sokat változtatott, így már mindenki izgatottan várja a második generációs utód színre lépését.

A 140 millió példányban értékesített hibrid konzol új kiadása kapcsán az utóbbi hetekben több pletyka is napvilágot látott, köztük a megnövelt kijelzőről, a visszafelé kompatibilitásról és a 2024-es megjelenési dátumról. Az utóbbi tipp korábban annyi jelentésben tűnt fel, hogy szinte már mindenki biztosra vette, ám most összeomlani látszik a teória.

Az elmúlt napokban ugyanis egymás után több forrás is arról számolt be, hogy a Nintendo elhalasztotta a Switch 2 megjelenését. Az egészet egy brazil újságíró kezdte, aki a Twitteren adta hírül, hogy 5 különböző játékfejlesztőn keresztül szerzett értesülései alapján a japánok a 2025 januárja és márciusa közé eső időszakra csúsztatták a rajtot, ezt pedig később az Eurogamer és a Video Games Chronicle magazinok is megerősítették.  

Hirdetés

Magyarán hirtelen egy sor különálló forrásunk is lett arra vonatkozólag, hogy a Nintendo mégsem idén hozza el a Switch utódját, ami gyakorlatilag lenullázta az eddigi várakozásainkat. A legtöbb korábbi jelentés 2024 őszi megjelenéssel számolt, amit egyébként az új pletykák sem cáfolnak, mivel mindegyik halasztásról beszél, vagyis a gyártónak tényleg ez lehetett az eredeti terve. A VGC forrásai szerint a Nintendo végül azért döntött a csúsztatás mellett, hogy saját fejlesztésű játékok jobb kínálatával támogathassa a gép debütálását.

Amennyiben a 2025 eleji rajt már nem kerül módosításra, úgy röviddel az eredeti Switch nyolcadik születésnapja előtt következhet be az őrségváltás. A Nintendónak ugyanakkor nem kimondottan sürgős a dolog, mert habár a jelenlegi modellek (normál, OLED, Lite) eladásai már lassulni látszanak, továbbra is nagyon szépen fogy a platform, így az elemzők szerint nagy esélye van rá, hogy az ősrégi rekordtartó PlayStation 2-t megelőzve minden idők legjobban fogyó konzoljává váljon.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.