Hirdetés

Gyönyörködj orosz processzorral, orosz operációs rendszeren futtatott játékokban



|

Egy sor régi cím alatt mutatkozik meg az Elbrus-8SV nem túl izmos teljesítménye.

Hirdetés

Oroszország már a háború előtt sem tartozott a processzorgyártás érvonalába, az Ukrajna lerohanása nyomán bevezetett szankciók miatt pedig még nehezebbé vált a helyi szereplők helyzete, hiszen azok már nem férnek hozzá a nyugati technológiákhoz.

Ez alaposan visszafogja az új fejlesztéseket, miközben a nyugati hardverek forgalmazásának leállásával soha nem látott igény támadt a hazai alternatívákra. Az egyik ilyen a 2018 óta gyártott, vagyis erősen elavult Elbrus-8SV, amit most játékok alatt láthatunk akcióban.

Hirdetés

Az Elbrus-8SV a Moscow Center of SPARC Technologies (MCST) fejlesztése, amely a TSMC 28 nm-es gyártási technológiáján alapul. A 8 magos processzor 1,5 GHz-es órajellel üzemel és csak DDR-2400-as RAM-okkal kompatibilis, azaz nem éppen egy erőbajnok, ám éppen ezért érdekes, hogy vajon mire képes a játékok futtatásakor.

Egy orosz videós 32 GB-nyi memóriával és egy Radeon RX 580-as kártyával házasította a processzort, mindezt pedig a szintén orosz fejlesztésű, Linux-alapú Elbrus OS 7.1 operációs rendszerrel fogta munkára, így ennél hazafiasabbra már nem is vehette volna a figurát. Arra persze esély sem volt, hogy aktuális címekkel tesztelje a konfigurációt, így csak néhány régebbi játék kapcsán tudott eredményekkel szolgálni.

Ezekkel pedig egész derekasan állta a sarat az öregecske CPU: a The Dark Mod (2009) másodpercenkénti 30-60 képkockát produkált, a The Elder Scrolls: Morrowind (2002) 30-200 fps között ingadozott és a CRSD:  Cousine Royale (2019) is komolyabb akadás nélkül kelt életre. A kicsit is komolyabb teljesítmény igénylő játékoknál viszont már kőkeményen megmutatkoztak az orosz konfig korlátai, a S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky (2008) és a Call of Pripyat (2009) 10-20 fps között diavetítőztek, a CS:GO (2012) kiszivárgott forráskódja alapján készült Kisak Strike pedig szintén komoly szaggatásokat produkált.

Ahogy tehát az a specifikációból is nyilvánvaló volt, az Elbrus-8SV nem való gamer számítógépekbe, de nem is játékokhoz, hanem irodai használatra készült, amiben valószínűleg tűrhetőbb teljesítményt nyújt. A teljes képhez pedig az is hozzátartozik, hogy az MCST-nek már vannak modernebb chipjei is, köztük a 2020-ban bemutatott Elbrus-16C-vel, amely 16 maggal és 2 GHz-es órajellel zakatol, és összességében 160%-kal nyújt jobb teljesítményt a 8SV-nél.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.