Egyetlen nyúlfarknyi hivatalos közlemény, mindössze a döntést leíró mondatokkal - így ért véget a Plextor története. Akik látták, olvasták a Kioxia sajtóosztálya által megfogalmazott sorokat, minden bizonnyal a homlokukra csaptak, hogy a Plextor, mint márkanév és termékek sorozata létezik és bárki számára elérhető. A vállalati közeg mellett a végfelhasználói csoportok kiszolgálása is adott, egyedül azt kell a szemnek megszoknia, hogy NAND-flash alapú adattárolók képezik a kínálat jelentős részét. Az SSD-őrületnek köszönhetően ez a tárolási módszer szép lassan mindent leuralt a PC-piacon, nem csoda hát, hogy bizonyos, korábban más adattárolási szabványban jeleskedő gyártók is felszálltak erre a vonatra.
A Plextor esetében talán ez volt az egyetlen járható út, hiszen az optikai adattárolás szinte teljesen kikopott a különböző felhasználásra, feladatra szánt konfigurációkból. Igazság szerint eszünkbe sem jut beszerelni egy ilyen meghajtót, mert nem nagyon van mit belerakni; hacsak nem épp nosztalgiázni van kedvünk pár, évtizedekkel ezelőtt megírt CD-vel vagy DVD-vel, vagy szeretnénk 1000 évre lementeni adatainkat.
Ütközetben eltűnt
Szándékosan nem illesztettük be az előző mondatba a Blu-ray lemezeket, e szabvány megjelenése és kereskedelmi harca ugyanis az iparági technológiák változása mellett olyan indokolatlan feszültséget gerjesztett, ami például a Plextorra is nagy hatással volt. A nagyok játszmája mögött egyre nehezebbé vált azon értékek átadása a fogyasztók felé, amik a '90-es évek végére igazán naggyá tették a márkát. Miközben a Blu-ray csatát vívott a HD DVD-vel, és a szabványok használatában érdekelt gyártók erre koncentráltak, szép lassan átformálódott a PC-s világ: a szélessávú internetelérésről, a médiatartalmak fogyasztásának átalakulásáról és a flash-tárhelyek fejlődéséről szólt minden. Hova tud betagozódni egy olyan gyártó, ami mindaddig arról volt híres, hogy a CD vagy DVD-lemezek minőségi olvasására és írására koncentrál?
E sorokat sokan olvashatják abból a generációból, akiknek nem igazán van felhasználói tapasztalatuk a CD-írással, és az ezzel járó problematikákkal, a meghajtók előlapi paneljén szereplő számértékek és "pluszos-mínuszos" jelzések semmit nem mondanak nekik. Nincs is ezzel baj, nem kell mindenkinek átélni az informatika minden egyes állomását, de az tény, hogy egy lemez megírásában vagy az azzal kapcsolatos kiegészítő műveletekben azért volt különbség az egyes gyártók között. Maga a művelet odafigyelést igényelt, és bár az akkoriban közkedvelt Nero íróprogram pár kattintásos feladatként igyekezett bemutatni a lemezek írását, azért az egyes paramétereket nem ártott ismerni. A "High Definition" szabványok harca után azonban nem volt visszaút, az optikai adattárolástól kezdtek elfordulni a felhasználók. Ezt több gyártó idejében megértette, a Plextor viszont túlzottan óvatos utat választott.
Repedező márkaérték
Sokaknak van olyan emléke, hogy betérnek egy számítástechnikai boltba, a polcon meglátják a dobozos Plextor meghajtót, majd egy névtelen gyártó egységével távoznak a kasszától. A márka termékei sosem voltak olcsók, a dobozos kiadás ráadásul mindenféle extrát tartalmazott. A teljes verziós Nero Burning ROM szoftver mellett (egyébként később próbaverziós csomagok is megjelentek) a PlexTools segédprogram jelentett még értéket, és ma már kissé mókásnak tűnhet, hogy üres, írható lemezeket is kaphattunk ajándékba. Az árazás miatt azonban a többség csak álmodozott Plextor meghajtóról.
A felhasználók egy része egyébként nem igazán hitt a minőséget kihangsúlyozó üzenetekben, pedig számtalan teszt bizonyította az írt optikai lemezek visszaolvasásakor, hogy a Plextor meghajtók a legjobbak. Az sem volt mindegy, hogy a nyersanyagokat hogyan kezeli a meghajtó, képes-e megírni azokat maximális sebességen, illetve milyen mintavételi minőségben tud audiosávokat leszedni a lemezekről.
A hardver- és szoftverfejlesztés összhangja egészen odáig rendben volt, amíg a gyártó nem kezdett el kvázi átmatricázni más márkáktól származó meghajtókat, így már csupán a firmware-ek terén maradt némi egyediség. Az átlagfelhasználó felé természetesen semmi nem látszott ebből, mint ahogy a meghajtók nyomtatott áramkörén elvégzett gyári átalakításokról is csak fórumokon találni képeket. A vásárlási lendület és a fejlődés üteme érezhetően csökkent a SATA-s DVD-írók idején, emiatt pedig a teljesítmény és minőség terén sem sikerült megtartani a korábbi szintet.
A többi gyártóhoz hasonlóan az új formátumok támogatására még ráálltak, és később a külső Blu-ray meghajtók között is felbukkantak Plextor modellek, de az SSD-k megjelenésével egyre kevesebbeket érdekelt az optikai lemezek PC-s felhasználása.
SSD-s próbálkozás és bukás
A márkanév eltűnése vélhetően egy hosszan tartó rossz üzleti stratégia eredménye, amivel a nyereségesség valószínűleg sosem érte el a kívánt szintet. A Plextor megpróbálta átmenteni prémium státuszát ebbe a kategóriába, ám az új technológiai kihívások és a piaci verseny egyszerűen felőrölte a csapatot. Elég egyetlen kérdést feltenni: miért választana bárki Plextor SSD-t? Örökség, márkamúlt alapján? Van-e tényleges hozzáadott érték a versenytársakhoz képest? Nehéz kérdések, és a Kioxia döntése alapján úgy fest, hogy a válaszok nem voltak éppen pozitívak. A PlexWriter-emlékek azonban megmaradnak, akinek pedig még van ilyen, működőképes meghajtója, vigyázzon rá!
