Hirdetés

Háromszor gyorsabb az RTX 4080 Super, mint egy PlayStation 5



|

Ahol a Sony konzolja épp csak megüti a 30 fps-t, az Nvidia új üdvöskéje 100 felett hasít.

Hirdetés

Nem feltétlenül fair összehasonlítani egy videokártyát egy konzollal, hiszen míg utóbbi önmagában is teljes értékű szórakozást nyújt, előbbire további súlyos százezreket kell költenünk, mire összerakunk köré egy olyan PC-t, amivel kihozhatjuk belőle a maximumot. De ha nem akarunk elveszni a gigahertzek, CUDA magok és shaderek világában, akkor egy tiszta versenyben bátran összeengedhetjük őket.

Ezt tette a most a Digital Foundry csapata, akik ahelyett, hogy nagyon belemerültek volna a frame time-okba, megpróbálták konyhanyelven kommunikálni, hogy hol is tart most a PC gaming.

Hirdetés

A napokban került a boltokba az Nvidia RTX 4080 Super kártyája, ami hazai kiskereskedelmi forgalomban 500 ezer forint környékén kapható. És hogy milyen teljesítményt kapunk ezért az árért? A Digital Foundry tesztjéből kiderült, hogy a PS5 erejének durván háromszorosát. Ehhez az A Plague Tale: Requiem, a Cyberpunk 2077 és az Alan Wake 2 játékokat hívták segítségül.

A tesztből kiderült, hogy az AMD csúcskártyája, a 400 ezer forint környékén kapható RX 7900 XTX a raszterizált címekben egész jól tudja hozni ugyanezt a szintet, a Cyberpunk 2077-ben viszont a Ray Tracing miatt már csak duplázni tudott a PS5-tel szemben. 

Nagyon kíváncsian várjuk, hogy hová tud majd megérkezni ebbe a versenybe a PlayStation 5 Pro.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.