Hirdetés

Hiába mentegetőzött a Gigabyte, percek alatt felrobbant egy újabb tápegység



|

A vállalat szerint a probléma csak akkor jelentkezik, ha hosszú ideig túlterhelik az egységet, de a tesztelőknek 15 perc sem kellett.

Hirdetés

Mi is beszámoltunk a Gamer Nexus csatorna korábbi tesztjéről, ahol az általuk kipróbált Gigabyte tápegységek több mint fele selejtesnek bizonyult, és terhelés alatt, jobb esetben csak tönkrement, rosszabb esetben nagy pukkanással lehelte ki a lelkét, sőt az egyik a rákötött videokártyát is tönkre vágta. A videót követően a Gigabyte közleményt adott ki, amelyben elmondták, hogy változtatnak a beállításokon, de egyébként sem történhetne ilyesmi a hétköznapokban, csak azért szálltak el a tápok, mert a tesztelők huzamosabb ideig túlterhelték őket.

Hirdetés

Ez persze felhívás volt keringőre a Gamer Nexus csapatának, akiknek új videója egy speedrunként is felfogható, bár az első teszt alapján maguk sem gondolták volna, hogy ez lesz a végeredmény. Az első túlterheléses teszt alkalmával 140%-nál áll le a tápegység, ami teljesen elfogadható működés, ahogy a második teszt során is minden probléma nélkül lekapcsol a hardver. A következő bekapcsolásnál azonban túlterhelés nélkül, egy hatalmas robbanással jelzi az eszköz, hogy valami nem volt rendben a legutóbbi leálláskor.

Hozzáértők szerint a probléma forrása a MOSFET beállításokban keresendő, a hibát pedig több tesztelő is jelezte a Gigabyte felé az elmúlt hónapokban, de a vállalat nem tette meg a szükséges lépéseket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.