Hirdetés

Hivatalosan is elindult az Intel Arc videokártyák értékesítése



|

A gyártó saját referencia modelljein túl más partnerektől is beszerezhetjük az Alchemist-széria újdonságait.

Hirdetés

Az Intel még a tomboló videokártyahiány csúcsán jelentette be, hogy saját hardverekkel zavarja fel az Nvidia és az AMD által dominált állóvizet, az utóbbi hónapokban pedig szép sorban le is leplezte az Arc néven futó hardvereket.

A nyáron debütált A380 nyári rajtja után néhány hete a termékcsalád csúcsát jelentő, egyébként középkategóriás teljesítményű A750 és A770-es modellek is bemutatkoztak, azóta pedig benchmarkokon is láthattuk őket. Ahogy az Intel ígérte, október 12-vel elkezdődött a kártyák értékesítése is.

Hirdetés

Ezzel egész pontosan az Intel Arc A750, valamint az Arc A770 8 és 16 GB memóriával szerelt Limited Edition kiadásai kerültek piacra, az olyan partnerek egyedi variánsaival egyetemben, mint az Acer, az ASRock vagy a Gunnir. Az Nvidia GeForce RTX 3050-nel versengő A750 289 dollárról (446 forintos árfolyam mellett ez közel 130 ezer forint) indul, míg az RTX 3060-nal rivalizáló A770-ért memóriától függően 329 és 349 dollárt (146 ezer és 155 ezer forintot) kell fizetni nettóban.

Mire Magyarországra is elérnek, addigra persze még az árukra rakódik az adó és a hazai viszonteladók haszna is, nem is beszélve a szabadesésben gyengülő forintról, így egészen biztosan kimondhatjuk, hogy nem az Intel megoldásai hozzák el az olcsó PC gaming korát, még ha a konkurenciához képest egyébként abszolút versenyképesnek is számít az árazásuk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.