Hirdetés

Már előrendelhető a Sony fura kütyüje, a PlayStation Portal



|

Akit lázba hozott, már leadhatja a rendelést a Sony majdnem-kézikonzoljára.

Hirdetés

Az év elején kezdtek sűrűsödni a pletykák arról, hogy a Nintendo Switch és a Steam Deck sikerét megirigyelve a Sony is egy új kézikonzolt mutat be, tovább haladva a 2004-ben megjelent PSP-vel és a 2011-2019 között forgalmazott PlayStation Vitával kitaposott úton.

A végül leleplezett PlayStation Portal azonban sokaknak lehet csalódás, mivel nem egy klasszikus handheldről beszélünk, hanem egy kijelzővel ellátott kontrollert kaptunk, ami kizárólag a meglévő PlayStation 5 konzolunkról streamelt játékokat jeleníti meg. Akit viszont ezzel együtt is lázba hoz az ajánlat, az már leadhatja az előrendelést.

Hirdetés

A Sony még nagyjából egy hónapja árulta el, hogy a PlayStation Portal novemberben kerül boltokba, Európában pedig 220 euróért, vagyis adók nélkül kb. 85 ezer forintért lehet majd hozzájutni. Az előrendelések indulását szeptember 29-re ígérte a gyártó, és végül ennek megfelelően alakult a menetrend, így például a német Amazon már fogadja is az igényléseket.

A termékre befizetők egy 8 hüvelykes, 1080p felbontású kijelzőt és egy ahhoz csatlakoztatott, teljes értékű DualSense 5 kontrollert kapnak, így játék közben a PlayStation 5-ön megszokott összes haptikus visszajelzés elérhető. A Portalt azoknak ajánlja a Sony, akik legalább 15 mbps-os internettel rendelkeznek, a hivatalos minimum követelmény alapján viszont már egy 5 mbps-os előfizetéssel is tehetünk egy próbát.

A PlayStation 5 Portal megjelenése november 15-én esedékes, Magyarország viszont egyelőre nincs a forgalmazásba bevont régiók között, így nálunk az előrendelés sem lehetséges.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.