Hirdetés

Nem úgy lesz SteamOS az Ayaneo jóárasított kézikonzolján, mint reméltük



|

Az első bejelentés óta az Ayaneo újabb részleteket osztott meg a NEXT Lite-ról, aminek így már az ára is ismert.

Hirdetés

A 2020-ban alapított Ayaneo a fennállása óta már több kézikonzolt is piacra dobott az első Aya Neótól az Ayaneo Air-szérián át az Ayaneo 2-ig, a gyártó pedig továbbra sem lassít, a napokban ugyanis három új modellt is leleplezett a Nintendo DS-szerű KB és DS, valamint a SteamOS-t futtató NEXT Lite képében.

A sajtóban az utóbbi kavart nagyobb visszhangot, hiszen az eredeti ígéret szerint ez lett volna az első handheld a piacon, amely a Steam Decken is futó SteamOS operációs rendszert használja, ám azóta kiderült, hogy nem egészen ez a helyzet.

Hirdetés

Az Ayaneo ugyanis később a Discord-csatornáján tisztázta, hogy a NEXT Lite nem a hivatalos SteamOS-szel, hanem a nyílt forráskódú platform egy harmadik féltől származó variánsával érkezik majd. Végül a termékoldal frissítésével derült ki, hogy a HoloISO nevű operációs rendszerről van szó, ami a SteamOS Holo disztribúcióra épül, és a készítője (theVakhovskelsTaken) szerint 99%-ban megegyezik az eredeti kiadással.

Ez viszont egyben azt is jelenti, hogy az új handheld nem fogja azt a hivatalos szoftveres támogatást élvezni, amit a Steam Deck. Az Ayaneo cserébe a részletek elárulása nélkül azt ígéri, hogy házon belül "optimalizálta" a HoloISO-t, a gyártó pedig még Windows drivereket is biztosítani fog, ha valaki a saját szakállára lecserélné az operációs rendszert.

Időközben pedig ismertté vált a NEXT Lite ára is: az AMD Ryzen 5 4500U processzorral, 128 GB tárhellyel és 16 GB memóriával szerelt variáns 299 dollárba kerül, míg ugyanez 512 GB tárhellyel 349 dollárt, az AMD Ryzen 7 4800U-val hajtott változat pedig 16 GB memóriával és 512 GB tárhellyel 399 dollárt kóstál majd. Ezzel a kézikonzol alap kiadása ugyan 100 dollárral olcsóbb a Steam Decknél, ugyanakkor egy négy éve megjelent laptopos CPU-ra épül barkácsolt operációs rendszerrel, valamint nincs rajta trackpad és a memóriából sem LPPDR5, hanem LPDDR4x-es (4266 Mhz) kerül bele.

Az Ayaneo NEXT Lite részletes specifikációjáról ezen az oldalon tájékozódhatsz, a termék megjelenési dátuma egyelőre nem ismert.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.