Hirdetés

Olcsóbb kiadás jöhet a legerősebb Xboxból



|

A Microsoft csúcskonzolja is kaphat egy megfizethetőbb variánst.

Hirdetés

Közel három éve már, hogy elrajtolt a kilencedik konzolgeneráció, amelybe teljesen más stratégiával vágott bele a piac két nagy szereplője. A Sony szimplán egy lemezmeghajtós és egy fizikai olvasó nélküli változatban küldte boltokba a PlayStation 5-öt, a Microsoft viszont két merőben eltérő hardverrel igyekszik megnyerni a vásárlók kegyeit.

Az olcsóbb Xbox Series S-ből így a csúcsmodell Series X-hez képest nemcsak a lemezolvasó hiányzik, de a gép teljesítménye is jóval visszafogottabb, ami miatt az évek során több fejlesztő is panaszkodott az optimalizálás nehézségeire, legutóbb a nemrég befutott Baldur's Gate 3 esetében. A jelek szerint azonban megeshet, hogy idővel egy másik lehetőséget is felkínálnak majd a spórolásra a redmondiak.

Hirdetés

Az Xbox Era podcast nemrég debütált adásában ugyanis a műsorvezető Shpeshal Nick azt mondta, hogy az értesülései szerint a Microsoft egy fizikai olvasó nélküli Series X kiadásának lehetőségét vizsgálja. Magyarán meglehet, hogy végül a zöld csapat is előáll egy olyan opcióval, mint a PlayStation 5 jóárasított kiadása: azonos teljesítmény, de a lemezek kezelésének lehetősége nélkül.

A vállalat részéről ez logikus döntés lenne, hiszen valószínűleg sok vásárló örülne, ha befutna egy köztes ajánlat a kb. 120 ezer forintos Series S és a 215 ezerbe kerülő Series X közé. A Microsoftnak pedig minden új vásárló jól jöhet, a becslések szerint ugyanis a PlayStation ebben a generációban is csúnyán lehagyhatta az Xboxot: a Sony konzoljából több mint 40 millió, az Xbox Series S/X-ből pedig 21 millió darab fogyhatott.

Ezzel azonban még nincs vége, Nick szerint ugyanis a Microsoft valamiféle új hardverrel is készül 2025-re. Adná magát a feltételezés, hogy ez a pletykált PlayStation 5 Próhoz hasonlóan egy időközi, izmosabb konzol lehet, ám a meglévő gépek chipjeit is szállító AMD-től kiszivárgott információk alapján a vállalat nem dolgozik új erőforráson. Magyarán rejtély, hogy mit takar a 2025-ben boltokba kerülő újdonság.

Mindez persze csak pletyka, így még senki se kezdjen el gyűjteni a lemezmeghajtó nélküli Series X-re, ugyanakkor a továbbiakban érdemes lesz figyelemmel kísérni, hogy más források is megerősítik-e Nick jóslatát.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.