Hirdetés

Radeon RX 7600 vs. GeForce RTX 4060 - gazdaságos száguldás



|

Sokan vártak erre a párharcra, a sebességen túl azonban az árak fognak dönteni a legtöbb gamernél. Vajon ez az új belépőszint? Nem könnyű elsőre megítélni a két újdonság értékét, tesztünkben segítünk eloszlatni a félreértéseket és megmutatni, lehet-e ma 150 ezer forint alatt jó videokártyát kapni.

Hirdetés

Rendre előkerültek már a PC World podcastjaiban a megfizethető árú, újgenerációs videokártyákkal kapcsolatos vágyak, vélemények, valamint a kíméletlen valóság. Sokszor beszéltünk az "olcsó" RTX 4060-ról, vagy a korábbi modellek várható árcsökkentéseiről; nos, egyik se nagyon jött be ezidáig. Továbbá még mindig fáj visszaemlékezni az "olcsónak" beharangozott RX 6500 és 6400-as Radeonokra, amelyekről az AMD úgy kommunikált, mintha nem teljesen lennének tisztában a játékosok, illetve a játékok igényeivel, elvárásaival.

A 64 bites memóriabusz és a négysávos PCIe-kapcsolat a kínos hosszúságú és roppant mód idegesítő kriptoőrület után legalább két pofonnal ért fel, amin annyira meglepődtek még a vörös kártyákért rajongó felhasználók is, hogy a gyártó ezt remélhetőleg még egyszer nem meri eljátszani.

Hirdetés

Természetesen a másik oldal sem arról híresült el, hogy a kedvező árfekvés mellé elképesztő mértékű teljesítménynövekedést garantál, az RTX 3060 és az RTX 3050 párost tulajdonképpen az agresszív DLSS-marketingkampány mentette meg, illetve azért az Nvidiánál a konkrét modellekkel kapcsolatban nem hangoztak el buta állítások. A vállalat CEO-ja inkább csak általánosságban fogalmazott meg bicskanyitogató kijelentéseket, így nem csoda, hogy aki pénztárcabarát VGA-fejlesztésről álmodozott, inkább a konzolok felé fordult, vagy elengedte ezt az egészet, és mind a mai napig megelégszik a régi vassal.

Szeszélyes nyári videokártyázás

Az idei nyár azonban ismét felborzolhatja a kedélyeket, de még mindig nem igazán tudjuk eldönteni, hogy ezt pozitív vagy negatív értelemben értsük-e. Még az sem egyértelmű jelenleg, hogy az újdonságok most akkor a belépőszintre érkeztek meg, vagy ezek amolyan alsó-középkategóriás fejlesztések, ahogy az a múltban tapasztalható volt. Pár furcsaság tehát most is érvényes erre a szegmensre, és bár a kínálat egyre nagyobb, továbbra sem könnyű kiválasztani a megfelelő és jövőbiztos példányt.

Az AMD-től megérkezett az RX 7600-as modell, így egyedül, önmagában, vagyis a gyártó semennyire sem követi az elmúlt években látott termékmegjelenési sorrendet. A csúcsmodellek után legalább két lépcsőt kihagyva futott be a picinyke Navi 33-as magra épülő variáns, ami így meg tudta előzni a versenytárs hasonló ársávba szánt megoldását, továbbá a korábbi csúcsmodellek árcsökkentésére is maradt hely a kínálatban; mondhatni, a játékosok jól jártak. Pontosabban egészen addig járnak jól, amíg van kisöprésre váró RX 6000-es készlet, ami az aktuális állás szerint irtó gyorsan fogy, szinte már csak 6800-as variációkat látni a boltok polcain. Ha ezek is eltűnnek, egy kínosan hézagos Radeon család marad a szinte teljessé vált RTX 40-ek ellenében, úgyhogy az AMD-nek nem nagyon lesz idén nyári szünete. Még csak tesztprogramot sem kell elindítani ahhoz, hogy tudjuk, az RX 7600 egymaga kevés lesz a 150-200 ezer forintos ársávban.

Tesztpéldányunk egy referencia tervek szerint gyártott RX 7600, ami piszok halk maradt teljes terhelés alatt. A partnergyártói ajánlatok közül a legolcsóbb példányok is kaptak gyári tuningot, további órajelemelésre azonban a TDP-limit miatt nem lesz lehetőséged
Tesztpéldányunk egy referencia tervek szerint gyártott RX 7600, ami piszok halk maradt teljes terhelés alatt. A partnergyártói ajánlatok közül a legolcsóbb példányok is kaptak gyári tuningot, további órajelemelésre azonban a TDP-limit miatt nem lesz lehetőséged

Eközben az Nvidia pontosan azt hajtotta végre, amit megszokhattunk tőlük; a 4070-es páros után befutott egy 4060 Ti nevű modell, amit most a normál verzió követ. Patikamérlegen mért teljesítménykülönbségek és dollárra pontosan kimért ársávok, amik mellé egy nagy adag DLSS3-reklámcsomagot kapunk. Nincsenek váratlan meglepetések vagy szándékosan eltérített terméküzenetek, a saját fejlesztésű technológiákkal igazolt sebességelőny és energiahatékonyság továbbra is ütősnek számít a zöldek oldalán.

Ez akkor el is dőlt? Megint a GeForce a jobb? Nagyon nem, hiszen a partnergyártók egy ideje hajlamosak teljesen szétcsapni az ár-érték arányokat, és képesek akár 80-100 ezer forintos ártöbbletet meghatározni egy nagyobb hűtőborda és gyárilag minimálisan megemelt órajelekért cserébe. Az RTX 4060-at pedig ez hozza nehéz helyzetbe, az árérzékeny felhasználókkal pedig nem illendő szórakozni ezen a szinten.

8 GB mindenre elég…állítólag

Az a fránya VRAM! Idén ez a paraméter került reflektorfénybe, és kelt felháborodást a gamerek körében. Tény, hogy az elmúlt bő félévben megjelent játékok között bőven akad olyan, aminek optimalizáltsága kritikán aluli, de ez maximum a játékosokat lephette meg, az iparági szereplők pontosan tudhatták, hogy mi lesz 2023-ban a helyzet. A videomemóriát nem előremutató, látványos technológiák zabálják fel, hanem a borzalmasan átportolt konzolátiratok grafikus motorjai, ami egyébként épp kapóra jön egy újabb DLSS- vagy FSR-kampánynak, bár utóbbiról nagy a csönd egy ideje.

Nem kell ennél több; az AD107-es grafikus lapka hőtermeléséhez elegendő a kétventilátoros felépítés, a pici gyári túlhajtástól pedig ne várj csodát. Jó hír, hogy a tápellátáshoz elegendő egy 8 tűs PCIe-tápcsatlakozó
Nem kell ennél több; az AD107-es grafikus lapka hőtermeléséhez elegendő a kétventilátoros felépítés, a pici gyári túlhajtástól pedig ne várj csodát. Jó hír, hogy a tápellátáshoz elegendő egy 8 tűs PCIe-tápcsatlakozó

A lényeg, hogy az RX 7600 és az RTX 4060 párosának alapértelmezett VRAM-kiépítése a 8 GB-nyi kapacitás, mégpedig 128 bites memóriabuszra kapcsolva. Az egyes lapkák számítási kapacitásaiban természetesen nagy eltérések mutatkozhatnak, hiszen merőben eltér a Navi 33 és az AD107 GPU-k felépítése, de annyi hasonlóságot azért ki lehet mutatni, hogy hőtermelésben és energiafelhasználásban mindkettő remekel. Ha ezt a két adottságot emeljük ki a sok adat közül, akkor egyre biztosabb, hogy ezek az újdonságok nem az RX 6000/RTX 30 generációk tulajdonosait célozzák, hanem a korábbi VGA kártyákat birtokló felhasználókat. Vegyük például az RTX 3060-at, ami Ti-kiadásban ugyan megegyező VRAM-kapacitással bír, de GPU-ban itt-ott erősebb, igaz, fogyasztásban rosszabbul teljesít. Ha eggyel lejjebb lépünk, akkor a 12 GB-tal szerelt RTX 3060 még izgalmasabb összevetés lehet, hiszen jókora memóriafölénnyel rendelkezik, viszont a grafikus lapka teljesítménye észrevehetően szerényebb.

Az AMD térfelén picit másképp épül fel az összehasonlítási csoport. Az RX 5700 XT tulajdonosoknak is érdemes odafigyelnie az újdonságra, hiszen az RDNA3-architektúra minden egyes elemében javult a korábbi felépítésekhez képest, az RX 7600 energiafelhasználása pedig messze hatékonyabb, mint a korábbi felsőkategóriás modellé. A kérdés már csak az, hogy kinél van még RX 5700 XT, amit nem "falt fel" a kriptobányászat okozta terhelés és használat.

Zavarosban halászni egy jó GPU-t

Többször utaltunk már rá, és úgy fest, hogy az elérhetőséggel már nincs probléma; a kínálat kellemesen bőséges, számos opció közül választhatsz. A probléma még mindig az árakkal van, és bár ezt mindig kiemeltük a felsőbb kategóriás példányok tesztjeinél, igazán most kap jelentőséget ez a tény/vélemény. Egyrészt itt van ez a zavaros helyzet, hogy akkor most a két újdonság belépőszintű modellnek számít-e. Ha igen, akkor óriási problémák vannak az árakkal. Közepes árszintre belőtt komponensekként sem ugrunk fel örömünkben a székünkből, de az tény, hogy 1080p felbontáson mindkét modell képes a 60 vagy afeletti képkockaszámra másodpercenként. Ha pedig a felskálázások is bekapcsolásra kerülnek, akkor akár vissza is kérdezhetsz, hogy tulajdonképpen most mi is a problémánk?

A videokártya, ami beleköp az AMD és Nvidia levesébe? Tény, hogy az ARC A770 LE 16 GB okozhat kellemetlen perceket az újdonságok számára, nagy kár, hogy az Intel a napokban megszüntette e típus gyártását, illetve ismét furcsa pletykák szállingóznak a gyártó háza tájáról.
A videokártya, ami beleköp az AMD és Nvidia levesébe? Tény, hogy az ARC A770 LE 16 GB okozhat kellemetlen perceket az újdonságok számára, nagy kár, hogy az Intel a napokban megszüntette e típus gyártását, illetve ismét furcsa pletykák szállingóznak a gyártó háza tájáról.

Igazából csak annyi, hogy a két gyártó olykor be tud bújni a DLSS vagy az FSR mögé, röpködnek a magas FPS-számok, miközben az architektúra hatékonyabb, mint valaha. A nyers erőről pedig egyre nehezebb tiszta képet kapni, a játékosok többsége vélhetően elegánsan átugrotta azt a tényt, miszerint az RDNA3 ray-tracing teljesítménye nagyon nem ott tart, ahol kellene. Persze, maga a képalkotási eljárás is igazából csak egy játékban fejlődik látványosan (Cyberpunk 2077), de azért jó lenne valamennyire a jövőbe látni, hogy mennyire lesz elég az RX 7600 vagy az RTX 4060 három-négy év múlva. Ezt mi is csak megtippelni tudjuk, és a tippünk nem fest túl fényes jövőt egyik modell számára sem.

Szándékosan dobtuk bele ebbe a "pocsolyába" az Intel Arc 770 kártyáját, ami 150 ezer Ft környékén ad 16 GB VRAM-ot és RTX 3060-3070 közötti teljesítményt. Már nem annyira rizikós megvenni, mint tavaly októberben, egy újabb alternatíva, ami ray-tracing kapcsán egészen kellemes, az XeSS pedig a DLSS minőségi és sebességbeli szintjét közelíti - ha éppen támogatja az adott játék.

Melyik akkor a jobb?

Fej-fej mellett halad a két új kártya, ezért leginkább a játékok irányából érkező igényeknek való megfelelés dönthet. Ha belefér neked, hogy az FSR vagy DLSS generálja a monitorra a képet, akkor vélhetően a GeForce tűnik jobb választásnak jelenleg. Az árak összehasonlítását tekintve azonban a Radeon kerülhet előnybe, a lassan 100-110 ezer Ft környékére becsúszó, egyszerűbb modelleknél csak drágább RTX 4060-at találsz. Illetve ott van az FSR 3 ígérete, amit a nyári hónapokban fog leleplezni az AMD, de ezt azért csak, mint kiegészítő érvet vedd figyelembe, még nem tudjuk, mire lesz képes az új verzió.

Az RTX 4060 kapcsán szintén próbálj meg az olcsóbb modellek közül választani, a 115 W környékére beálló fogyasztás miatt nincs értelme háromventilátoros monstrumokat vásárolnod. Bőven elég egy, a tesztünkben is szerepeltetett Dual verzió, ami kellően halk lesz és a hőfokokat is képes kordában tartani. De ezt a vásárlást is csak akkor ejtsd meg, ha GTX 10-ről vagy RTX 20-ről érkezel, az RTX 3060-ak "kidobásával" nem érdemes sietni.

Kimondhatjuk hát végre, hogy erre vártunk? Hiszen nincs egyértelmű győztes, bőséges kínálatból lehet válogatni, és ha nincs célkeresztben a 4K-felbontás, akkor nem is kell vastagabb pénztárca. Nos, valami ilyesmi, de még nem jelentenénk ki, hogy ideális állapotban van a videokártyák piaca. Várjuk meg az RX 7000-es termékcsalád hiányzó tagjainak megjelenését, a Navi 32-es lapkára épülő 7800-as még okozhat kellemetlen pillanatokat az Nvidiának. Illetve azt se felejtsük el, hogy a körülöttünk lévő gazdasági környezet miatt a VGA-eladások egyáltalán nem szárnyalnak, kíváncsian várjuk, milyen árak várhatók augusztusban. Elképzelhető, hogy találkozhatunk majd örömteli változásokkal.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.