Hirdetés

Stadia: itt vannak a Google játék-streamingjének részletei



|

A Game Developers Conference-en nyitó előadóként szerepelt a Google: ilyet még sosem tett ezelőtt, ezért nagy volt a várakozás. Végül nem egy saját konzol lett a megfejtés, hanem valami teljesen más. Mondjuk a részleteket, amik akár a játékok teljes világát megváltoztathatják.

Hirdetés

Sundar Pichai vezérigazgató óvatosan indított: azt mondta, nem nagy játékos, bár a FIFA 19-cel eljátszadozik. Aztán azzal viccelt, a Google már most is benne van a játékpiacban, és még internet sem kell hozzá: majd megjelent a Chrome böngésző dinós-ugrálós "hibaablaka". Aztán rátért, hogy sokan a játékokkal kezdik el az ismerkedést a számítástechnika világával, tehát a játékok igenis fontosak számukra. De hogy mennyire azok, az gyorsan ki is derült.

Hirdetés

A mostani újdonság közvetlen előzménye az eddig Project Stream néven emlegetett szolgáltatás, melyben sikerrel streamelték az Assassin's Creed Odyssey-t Chrome böngésző alá 1080p felbontásban, másodpercenként 60 képkockával. Ezután kitért arra, hogy a világ minden táját telepettyező szervereik, globális ökoszisztémájuk is készen áll arra, hogy új területeken is felhasználják. Ebből már nagyjából sejteni lehetett, mi következik.

Új jelszavuk: "Építsünk játékos platformot mindenki számára". Pichai úgy fogalmazott: amikor egy webes hivatkozást megosztunk, aki arra kattint, azonnal megjelenik neki a kért oldal. Ezt akarják elérni a játékokkal is: legyen könnyen megosztható és azonnal élvezhető. És ezzel fel is vezette a Google új szolgáltatását:

Ez pedig nem más, mint a Stadia.

A színpadra itt a több nagy videojátékos vállalatnál is megfordult Phil Harrison érkezett, aki egy éve dolgozik a Google játékos megoldásán. Elmondása szerint a világon több mint kétmilliárd játékost találunk, szóval a piac hatalmas. Ez a világ eddig két részre oszlott: akik játszanak, és akik nézik, ahogy mások játszanak. A Google célja, hogy ezt a két világot összevonja és egy eddig nem tapasztalt közösséget hozzon létre. Ennek egyfajta tesztje volt a Project Stream, itt Harrison gyorsan be is mutatta a közönség soraiban ülő Yves Guillemot-t, a Ubisoft vezetőjét.

Nézek, aztán játszom

Képzeljük el, hogy mondjuk YouTube-on rábukkanunk egy új játék előzetes videójára, amin egyszer csak megjelenik egy Play ikon. Amikor rákattintunk - bumm, elindul a játék mindenféle töltés, patchelés és egyéb macera nélkül. Harrison szerint ideje volt, hogy a zene és a filmek mellett a streaming a játékok világába is betörjön. Ehhez egy olyan technológia kellett, amivel kijelzőtípusokon és felbontásokon átívelő módon ugyanazt az élményt kapják a játékosok, notebooktól tévén át tabletig.

"Szóval ez nem egy gép, nem egy doboz. Ez egy platform" - mondta a szakember.

A Assassin's Creed Odyssey-t kezdte játszani egy kolléga, először egy mindenféle grafikus gyorsítás nélküli laptopon, majd egy Pixel mobilon folytatta, utána egy asztali PC következett, egy Chromebook, végül pedig egy tévé, amihez csupán egy Chromecast Ultra sticket csatlakoztattak.

Ezáltal egyrészt olyan hardvereken játszhatunk, ami már megvan otthon, és olyan perifériákkal, amit megszoktunk. Persze van egy új adalék ezekhez, a Stadia Controller: ez nem csak egy megszokott játékvezérlő: egyrészt figyeli, milyen megjelenítőn játszunk, másrészt közvetlenül a Google szerveréhez kapcsolódik WiFi segítségével.

Két extra gomb került rá, az egyik egy azonnali YouTube-megosztó gomb, valamint egy "assistance" gomb, amivel a játék közben kérhetünk segítséget vagy információkat.

Ezután kaptunk egy kis betekintést abba, hogy is működik a Google adatközpont-hálózata. Ennek segítségével akár 8K minőségben, 120+ fps képfrissítéssel is képesek streamelni a játékokat.

Emellett arra is képes a rendszer, hogy miközben 4K és 60fps mellett játszunk a streamelt játékkal, a játékunkat szintén 4K és 60 fps mellett közvetítsük YouTube-on.

A játékok streameléséhez egy speciális GPU-t fejlesztettek ki az AMD segítségével, ami 10,7 teraflopos sebességével a PS4 Pro és az Xbox One X grafikai teljesítményét összeadva (!!!) is meghaladja. Időközben már összehozták az együttműködést a legfontosabb játékmotorokkal és segédekkel az Unrealtól a Havokon át a Unityig. Ezáltal a Google elmondása szerint a Stadia a leghatékonyabb és leginkább flexibilis játékfejlesztői környezet, ami valaha készült.

A Stadia mögött álló gépek egyébként egy egyedi, többszálas feldolgozást támogató x86 processzoron alapulnak AVX2 SIMD and 9.5MB L2+L3 cache segédletével (érdekes, a gyártót nem nevezik meg, szóval ezt csak sejteni lehet, hogy AMD), az órajel 2,7 GHz. Ezt 16 GB 484GB/s maximális sebességű RAM támogatja és egy szintén egyedi AMD grafikus vezérlő, amely HBM2 memóriával és 56 feldolgozó egységgel rendelkezik, és ez tudja a már említett 10,7 teraflopos teljesítményt adni, ami még az NVIDIA RTX 2080 10,1 teraflopjánál is izmosabb. Egyébként ha nagyon megnézzük, ez konkrétan az AMD's RX Vega 56 GPU specifikációja.

Szóval akkor ez most egy PC-s stream?

Alapvetően nem. Az előadók szerint a játékok nem csupán úgy működnek, hogy fognak egy PC-s vagy konzolos verziót és kilövik a Stadia rendszerére. Ezeket egyenként kell Stadiára portolni, de ennek során az extrák is bekerülnek - az assistance gomb és az azonnali megosztás lehetősége, valamint egy kissé szűkszavúan megelőlegezett, YouTube alapú hirdetési rendszer. Ez lehetséges, hogy egyfajta free-to-play rendszert vetít előre, ahol időnkénti hirdetések fejében ingyen, vagy legalábbis olcsóbban vehetjük igénybe a szolgáltatást.

Mindenesetre azok, akik már korábban megkapták a Stadia valamilyen szintű teszt-elérését, azt állítják, hogy a rendszeren áteresztett játékok videója valamilyen szintű tömörítésen azért átmegy, még olyan is akadt, aki ugyanazt az animációt belassítva elemezte Xbox One X és Stadia összehasonlításával, és a Google megoldásán itt már látszik némi darabosság. Viszopnt a szerverekbe épített SSD-nek köszönhetően az is látszik, hogy a játékok, átvezető videók betöltése akár 10-15 másodperccel is gyorsabb lehet Stadián (vagy Stadiában - ezt a terminológiát még ki kell találni magyarul).

Az eddigi játék-streaming megoldásoknak egyébként a legfontosabb rákfenéje a késleltetés, azaz latency volt: mivel a kontrollerrel a játékot megjelenítő eszközt vezéreltük, annak kellett kommunikálnia a játékot futtató szerverrel, így a több állomással megszakított folyamat elég randa késleltetést tudott összeszedni. Most állítólag észrevehetetlen lesz ez az elcsúszás, mivel a Google speciális kontrollere közvetlenül a játékot futtató távoli géppel kommunikál, így elvileg nem kell hozzá extrém sávszélesség sem.

Még nincs vége!

Partnerek közül az id Software bukkant fel, akik máris bejelentették, hogy a Doom Eternal természetesen fut majd Stadián a legnagyobb felbontás és képfrissítés mellett. A 3D Mark is letesztelte már a Stadia képességeit; egyértelműen látszik, hogy a Google rendszere az egyetlen AMD chip mellett is képes arra, amit más rendszerek több chippel megtámogatva tudnak. Emellett a hálózat sebességére és megbízhatóságára is odafigyeltek, az elosztott forgalom egyrészt nem kerül ki a "publikus" internetre, gyors és biztonságos marad. Emellett szintén fontos, hogy teljes cross-platform multiplayer élményt biztosít.

A rendszerrel kapcsolatban még egy csomó apróság kiderül majd, például érdemes lesz felfedezni a StateShare funkciót, ami képes nem csak egy pillanatkép megosztására, igazából konkrétan azt a pillanatot oszthatjuk meg vele, ahol tartunk, helyünket a játék térképén, az utolsó pillanatok mozgóképét, az elért teljesítményét. Ez a funkció valamivel később érkezik. Ryan Wyatt pedig a YouTube részéről beszélt arról, hogy a Stadia egy csomó új lehetőséget tartogat azoknak, akik szeretnék megosztani a játékélményüket a videós portálon.

A Google a mai nappal saját játékstúdiót is elindított a Stadiához kapcsolódóan, amelyet nem kisebb fejlesztő-sztár harangozott be, mint a Stadia Games and Entertainment új vezetője, a Ubisoftnál az Assassin's Creed szériát elindító Jade Raymond.

A játék, ami megváltoztatja a játékszabályokat?

Most lehet szépen elgondolkozni azon, hogy a mostani bejelentés milyen következményekkel jár a teljes játékvilágra nézve. Ha a dolog tényleg működik, akár tényleg okafogyottá válhatnak az egyre erősebb és egyre többet tudó játékkonzolok és akár a gaming PC-k is. A játékosok ugyanis tökéletes minőségben érhetik el kedvenc játékaikat, ráadásul ezt bárhol, bármilyen eszközzel megtehetik.

Arról nem esett szó, milyen árazással indul majd a Stadia, viszont még idén kipróbálható lesz, a bejelentés szerint az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és "Európa nagy részén".

Jöhetnek a kommentek: szerintetek jó irány a Stadia? Nagy durranás? Vége lesz a hardverfejlesztéssel együtt járó játékpiacnak? Temethetjük a konzolokat és az izmos PC-ket?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.