Hirdetés

Új beállításokkal óvja a környezetet és a tárcádat az Xbox

|

A Microsoft szerint az Xbox lesz a világ első "karbontudatos" konzolja.

Hirdetés

Az Apple-höz, a Google-höz és más nagy cégekhez hasonlóan a Microsoft is elkötelezte magát a környezetvédelem mellett, így a cég vállalta, hogy 2030-ig karbonnegatívvá válik, és hulladékot sem fog termelni a működése során.

Ennek a programnak a részét képezte a Windows 11 tavaly őszi, 22H2-es update-jével megérkezett funkció, amely a lehető legtöbb megújuló energiát kínáló fogyasztási időszakokra időzíti a frissítések letöltését és telepítését. A PC-k után a redmondiak most az Xboxot is kezelésbe veszik, és a konzolokon is elérhetővé teszi ezt a lehetőséget.

Hirdetés

Az egyelőre csak az Xbox Insider Program tesztelői körében élesedő funkció az Xbox Series X|S és az Xbox One konzolokat érinti, és ugyanúgy működik, mint a Windows 11 esetében.

"Például ahelyett, hogy az Xbox egy véletlenszerű időpontban ébredne fel hajnali 2:00 és 6:00 között, a konzolod akkor aktiválódik, amikor a helyi energiahálózatban a legtöbb megújuló energiát tudja felhasználni. Ez azt jelenti, hogy a konzol akár délre is időzítheti a frissítést, amikor az energiahálózat napenergiára támaszkodik. Ez csökkenti a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőséget és a CO2-kibocsátást, továbbá potenciálisan pénzt takaríthat meg."

- írja az Xbox hivatalos blogja, amely szerint ezzel a Microsofté lesz a világ első "karbontudatos" konzolja. A bolygómentő funkció nem igényel külön beállítást, hanem mindenkinél aktív lesz, akik az energiagazdálkodási lehetőségek közül a teljes leállítást használják. Ebben az üzemmódban a konzol teljesen kikapcsol, ellentétben az alvó állapottal. S ha már itt tartunk, a szennyezés visszafogása érdekében a frissítéssel a redmondiak minden Xbox Insidernél alapértelmezetté teszik a teljes leállítást, ami persze szabadon visszaállítható.

A Microsoft szerint az alvó mód hanyagolásával hússzor több energiát spórolhatunk, miközben továbbra is megmarad a lehetőség, hogy a konzol automatikusan frissüljön, amikor éppen nem használjuk. Akik viszont mégis ragaszkodnak az alvó módhoz, azokat egy új eszközzel segítik a spórolásban. Ez nem más, mint az "aktív időszak" beállítása, amelynek segítségével megadható, hogy a konzol a nap melyik szakaszában legyen a távoli felébresztést is támogató alvó módban, s mely órákban kapcsoljon ki teljesen.

Az új generációs Series X|S esetében a gépek a korábbi használat alapján automatikusan eldöntik majd, hogy mely intervallumban érdemes alvó állapotban maradniuk, az Xbox One-okon viszont a "mindig aktív" beállítás lesz az alapértelmezett. A teljes lelövést ösztönözve a Microsoft arra is emlékeztetett, hogy kikapcsolt állapotban mindössze 0,5 W-ot, míg alvó módban 10-15 W-ot fogyasztanak az X-dobozok. 

Arról nem tudni, hogy a változtatások mikor érkezhetnek meg az Insider Programon kívülre is, de valószínűleg nem kell sokat várni a frissítés nyilvános kiadására.

Ha nem csak a legjobb hardverek és perifériák, hanem a játékok világa is érdekel, akkor kattints ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.