Hirdetés

27 évre ítéltek egy orosz hackert



|

Roman Seleznev korábban több mint 17 millió dollárt keresett lopott bankkártya-adatokkal.

Hirdetés

A 32 éves Roman Seleznev az utóbbi években hol Oroszországban, hol Indonéziában töltötte az idejét, és mindössze két év alatt 17 millió dollárt keresett azzal, hogy pénzintézeteket és egyéb cégeket támadva bankkártya-adatokat gyűjtött be, majd értékesített. Legalább 2 millió kártya adatait szerezte meg, és 169 millió dolláros kárt okozott. 

Hirdetés

Általában kisebb cégeket támadott (és így tett is tönkre), nem ritkán Seattle-ben. Épp egy ottani bíró mondta ki a végső ítéletet az orosz hacker ügyében, akit most 27 év börtönre ítéltek Amerikában. Ez a leghosszabb, amit ott hacker eddig kapott. 

Az amerikai hatóságok ugyan hosszú ideje figyelték Seleznevet, de az mindig óvatos volt, olyan országokban járt, amelyek nem adták ki őt Amerikának. A fényűző életet élő hackert a Maldív-szigetek hatóságai kapták el, egyedi szívességet téve Amerikának. 

A hacker apja egyébként nem csak az orosz parlament tagja, Vladimir Putin szövetségese is, így nem meglepő, hogy a fia ügyét emberrablásként állították be. Seleznev azonban később levélben vallotta be a bűneit. A 27 éves büntetés és a 17 millió dollárnyi vagyon lefoglalása mellett azonban további büntetésekre is számíthat más államok vádjai miatt. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.