Hirdetés

A legolcsóbb gamer PC – ismét megéri PC-gamernek lenni?



|

Keservesen hosszú évek teltek el úgy, hogy játékra PC-t építeni nagyon nem érte meg. Vajon végre megváltozott a helyzet 2023 nyarán? Megpróbáltunk építeni egy olcsó gamergépet.

Hirdetés

Számítógépet építeni kihívás, de az édesebb fajta, amikor alkotsz valamit, ami évekig kiszolgál, veled van és kicsit úgy érezheted, hogy a saját két kezed munkája - ez pedig valami csodálatosan felemelő érzés. Nos, ebből nem sok jutott az átlagfelhasználóknak az elmúlt években, sőt, aki kacérkodott ezzel a gondolattal, azt is minden erőnkkel igyekeztünk lebeszélni erről. A komponenseket nagyítóval kellett vadászni a piacon, az árak elképesztően irreálisak voltak, és bizony a legtöbb esetben sokkal jobban megérte gyárilag készre szerelt asztali PC-t vásárolni, vagy inkább átnyergelni egy laptopra. Sőt, ha játék is képbe került, akkor egyenesen egy játékkonzolra (ami szintén hiánycikk volt), mert 200 ezer forint környékén egyszerűen nem akadt olyan gamergép, ami akár full HD-ben elfuttatta volna a AAA-játékokat. Valójában 200 ezer forintért még minimálisan elfogadható videokártyát sem lehetett kapni.

Hirdetés

Szerencsére a helyzet valamelyest normalizálódott, az árak szelídültek, a kínálat bőséges, így nem tudtuk megállni, hogy ne vessük bele magunkat a gépépítésbe. Össze is állítottunk két konfigurációt - természetesen egy AMD és egy Intel CPU-ra épített változatot -, hogy kiderítsük, ismét megéri-e a PC-t választani a játékkonzolok, vagy a szimpla nélkülözés helyett. Cikkünkben a konzol vs. PC vs. streaming vitában nem szeretnénk állást foglalni, az egyetlen célunk, hogy olyan PC-t tudjunk összeállítani, ami nem vérzik el a mai játékok futtatásakor, megvan benne az asztali gépek legnagyobb vonzereje, a moduláris bővíthetőség és legfőképpen -

nem vállalhatatlanul drága.

Az olcsó emiatt nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindenből a legolcsóbbat választottuk: lehetett volna gyengébb CPU-t, kevesebb RAM-ot, puritánabb alaplapot és szerényebb videokártyát is választani, sőt, még a tápegységen és az SSD-n is foghattunk volna pár tízezer forintot, ám úgy éreztük, ezek már túlzottan fájdalmas kompromisszumokat jelentettek volna, ami a játékélményre és/vagy a bővíthetőségre is negatív hatással lettek volna.

Olcsó AMD-s gamer PC: nem a legújabb, de még mindig erős

ABC-sorrendben haladva az AMD-s konfigurációval kezdjük. Itt az AM5-ös platform hódít, és van is miért rajongani érte, pláne azóta, hogy a Ryzen 5 7600X CPU már egészen barátságos áron beszerezhető, a csúcskategóriában pedig az extra cache-sel felszerelt X3D CPU-kal lehet megízlelni a bivalyerős PC-k képességeit. Mi most mégis inkább maradtunk az AM4-nél, mégpedig az alacsony platformköltségek miatt. Az AM4 hivatalosan már kifutott, ám a mai napig népszerű, és az 5000-es szériát nézve óriási fejlesztési potenciál van még a platformban. Ez különösen igaz esetünkben, hiszen egy szerény árazású, hatmagos (12 programszál) processzort választottunk. Ezt később könnyedén leválthatod mondjuk egy Ryzen 7 5800X3D CPU-ra, esetleg a platform legerősebb Ryzen 9 5950X modelljére, és géped máris sebességet fog váltani.

A Ryzen 5 5500  processzor mellé 16 GB-nyi, kellően gyors és megbízható Kingston Fury RAM modulpárost választottunk, amit egy 7 GB/s szekvenciális sebességre képes, Adata PCIe 4.0-s SSD egészít ki. Utóbbi is nagyon fontos, hiszen ezzel már jól kihasználhatod az egyre népszerűbbé váló DirectStorage API-t is, ami a játékok gyorsabb betöltését segíti elő. Az általunk választott B550-es Asus Prime alaplapnál van sokkal jobban felszerelt AM4-es alaplap is, például itt csupán 1 GbE LAN-t és egyszerű hangkártyát kapsz, azonban van USB 3.2 Gen2, a VRM és a chipkészlet hűtött, 4 DIMM-foglalattal gazdálkodhatsz és azért a dizájn sem utolsó. Ezt egy pofás és minőségi Cooler Master MasterBox Q300L micro ATX-es házba pakoltuk egy Chieftec 600 wattos táp kíséretében. Az alaplap számos bővítési lehetőséget nyújt, SATA és M.2 tárolót is szerelhetsz a rendszerebe, a ház átlátszó oldallapos és porszűrővel is rendelkezik, a tápegység pedig a jelenleginél komolyabb konfigurációval is elboldogul.

Olcsó inteles gamer PC: nem lehet rá panasz

Hiába imádják a felhasználók, az Intel nem veszi át az AMD fejlesztési stratégiáját, vagyis kb. kétévente kompletten platformot és processzorfoglalatot cserél. Mi ezúttal nem a legújabb, hanem az eggyel régebbi generációból választottunk CPU-t, de csupán azért a Core i3-12100F-et, mert a Core i3-13100F mindössze 200 MHz-es órajelnövelést kapott, miközben 10 ezer forinttal drágább elődjénél.

Ezt a CPU-t egy MSI B760-as alaplapba helyeztük, mégpedig olyanba, amely DDR4 memóriát fogad, így a DDR5 felárával nem kellett számolnunk. Az AMD-s géphez választott alaplappal szinte teljes egészében megegyező szolgáltatáskészletet kapsz itt is: PCIe 4.0 a VGA-nak és az SSD-nek, 4 DIMM-foglalat, viszont szimpla LAN-vezérlő és egyszerű audio kodek.

Az Intel konfigurációjára sem lehet panasz, ráadásul annak érdekében, hogy mindkét gép a lehető legjobban hasonlítson egymásra, a kiegészítő komponenseknél nem változtattunk semmit. A 16 GB DDR4-3200-as RAM-modul, az 1 TB-os villámgyors SSD, a ház és tápegység mind egyformák. Szintén hasonló a bővíthetőség is. Az Intel 12. és 13. generációs processzorai közül lehet választani ehhez a géphez, márpedig idővel egy Core i5-13600KF-re váltva nagyot lökhetsz géped teljesítményén.

Videokártya: a gamergépek Achilles-ína

Ahogy számos komponenst, úgy a videokártyát is úgy választottuk ki, hogy mindkét konfigurációnál azonos legyen. Egyértelműen ez az építőkocka a legfontosabb és egyben a legnehezebb választás is, viszont az némileg megkönnyítette a helyzetünket, hogy a kiszemelt árkategóriába célzott új modellek már mind a piacon vannak, így nem kell találgatnunk, hogy vajon a következő hónapokban jöhet-e olyan videokártya, ami átrendezi az erőviszonyokat. Persze az előfordulhat, hogy egy-egy régebbi modell kikopik a piacról, esetleg valamelyik GPU-gyártó gondol egyet és jelentősen csökkenti az árakat - bár így belegondolva utóbbira minimálisnál is kisebb esélyt látunk.

A logikus döntés a legújabb GeForce RTX 4060/Radeon RX 7600 lenne, ám mindkét kártya csapnivaló ár/érték arányt képvisel, arról nem is beszélve, hogy memória-alrendszerük erősen alultervezett - a 3-5 évvel ezelőtti kártyáknak volt hasonló. Végül nagy fejtörést követően a Radeon RX 6700 XT-re esett a választásunk, ami 1080p és 1440p alatt még mindig kiváló teljesítményt nyújt és nem roggyan meg akkor sem, ha nagyobb felbontású textúrákat dobnak felé a játékok, ugyanis 192 biten 12 GB-nyi VRAM kapcsolódik a GPU-hoz. Raszterizációs teljesítményben sokkal jobb ez a GPU még mindig, mint a fent említett két, újabb GPU, és ha az AMD végre méltóztatik az FSR3 felskálázási technológiát bevezetni, egyes játékoknál a 4K-s felbontás sem lehet akadály. Persze a ray tracingről le kell mondanod, de ebben a kategóriában mindegyik videokártyától lehangoló sebességet kapnál csupán. Ezzel a kártyával csak az RTX 4060 Ti 16 GB vehetné fel a versenyt, ám még a 8 GB-os - vásárlásra erősen ellenjavallott - modell is 165-190 ezer forintba kerül, a 16 GB-os változat pedig ennél is drágább és alig lenne gyorsabb.

Használtat féláron

Ha tranzisztor és nincsen mozgó alkatrész, akár használtan is beszerezheted a komponenseket. Noha a használtpiacon is egyértelmű drágulás volt megfigyelhető az elmúlt években, azért még mindig rengeteget spórolhatsz, ha kellő odafigyeléssel választasz. Következő cikkünkben használt és új komponenseket vegyítve állítunk össze egy hasonló teljesítményű gamergépet, továbbá azt is megnézzük, 300 ezer forintból milyen PC-t lehet ma összeállítani, ha használt (de lehetőleg garanciális) elemekből építkezünk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.