Hirdetés

A Samsung árbevételben is agyonverte az Intelt a chipek piacán



|

A Samsung már nem csak technológiában és gyártásban, de árbevételben is élen jár - már az Intelt is lekörözte.

Hirdetés

Nemrég beszámoltunk róla, hogy a Samsung döbbenetes pénzügyi rekordokat ért el: 2017-ben 50 milliárd dolláros nyereséget könyvelt el, és a negyedik negyedév is rekordnak számított a 14,1 milliárd dolláros nyereséggel. Persze mindez az alkatrészeknek köszönhető, nem kizárólag a Galaxy okostelefonoknak. 

Hirdetés

A Samsung sikere mögött nagyrészt a memóriamodulok, a kijelzők és a processzorok állnak. A chipekkel foglalkozó üzletágé volt a legnagyobb siker. Az éves jelentésből kiderült, hogy ez a divízió tavaly 69 milliárd dollárnyi árbevételt hozott a Samsungnak. Ez több, mint amit az Intel keresett tavaly: a korábbi piacvezető 2017-ben 63 milliárd dolláros árbevételt ért el. 

A chipek piacán ez óriási változást jelent. Bár az Intel a nyereségesebb x86-os processzorokra koncentrál, a Samsung azzal, hogy PC-s memóriától kezdve a mobilos Exynos lapkákon át szinte mindent kínál; már nem csak technológiában és gyártáskapacitásban piacvezető, de árbevételben is. 

Az Intel anno alapvetően maga alkotta meg a számítógépes memóriaüzletet, azonban később otthagyta, amikor a japán elektronikai cégek előretörtek. A Samsung akkoriban ezektől kezdte el a gyártástechnológiát licencelni, mostanra pedig a világ legnagyobb chipgyártójává nőtte ki magát. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.