Hirdetés

A vártnál akár korábban is megérkezhet az Nvidia RTX 4080 Super kártyája



|

Bár elég konkrétnak tűnhet a dolog, érdemes azért az infókat továbbra is fenntartásokkal kezelni.

Hirdetés

Már korábban is beszámoltunk arról, hogy ismét Super videokártyákkal áraszthatja el a boltokat az Nvidia, azonban eddig csak az iparági pletykákra hagyatkozhattunk ezekkel kapcsolatban. A helyzet valamelyest változatlan, ugyanis hivatalos megerősítés továbbra sem érkezett a gyártói oldalról, azonban mint az kiderült, most egy igen népszerű rendszermonitorozó programban szúrtak ki erre utaló jeleket, méghozzá az Nvidia RTX 4080 Super kártyát illetően.

Az infókat a HWiNFO névre keresztelt ingyenes monitorozó programból szedték, amellyel egyébként te is könnyen ellenőrizheted, hogy jól működik-e PC-d. A videokártya a közelgő változások szekciójában tűnt fel, ahol elég egyértelműen hivatkoztak rá.

Hirdetés

Persze ezt ennek ellenére sem érdemes készpénznek venni, hiszen nagyon könnyen elképzelhető, hogy pont úgy, mint a többi ehhez hasonló monitorozó programnál is, úgy a HWiNFO esetében is anonim adatok begyűjtésével végeznek frissítéseket, melyeket később aztán az új hardverek támogatására használnak fel. Ez egyébként szoros összefüggésben állhat a nemrégiben nyilvános adattárból kihámozott Device ID-val, ami egy előzetes elképzelést adhat a HWiNFO fejlesztőinek arról, hogy milyen ID is lesz majd társítható ehhez a modellhez.

Egyébként a Super kártyák érkezése annyira nem lenne meglepő, figyelembe véve a jelenlegi piaci helyzetet, ami igen komoly nyomást gyakorol az Nvidea-ra is. Egyébként már a 20-as generációnál is alkalmazták a Super kártyákat, amik az eredeti modellek finomhangolt, teljesítménykorrekcióval ellátott modelljeit jelentették. Mindenesetre meglátjuk, hogy beigazolódnak-e a pletykák, amennyiben igen, ezek után valószínűleg az Nvidea is hamarosan megszólal majd a dolgokkal kapcsolatban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.