Hirdetés

A Windows 10 S is hackelhető



|

Egy biztonsági szakértő sikeresen telepített zsarolóvírust a Windows 10 S-re.

Hirdetés

Matthew Hickey nemrég egy felkérést kapott: a biztonsági szakértő feladata az volt, hogy valahogyan telepítsen zsarolóvírust egy Windows 10 S rendszert futtató Surface Laptopra. 

Hirdetés

A gépen a legújabb biztonsági frissítések voltak rajta, ennek ellenére mindössze 3 óra alatt sikerrel járt Hickey. 

A Windows 10 S kétségtelenül egy extra védelmi vonalat ad azzal, hogy kizárólag a Windows Áruházból letölthető appokat engedi telepíteni, de mint a történelem eddigi összes operációs rendszere, ez sem sebezhetetlen. 

A Microsoft mindenesetre ezzel az appos korlátozással képes minden programot szkennelni, mielőtt azt bárki telepítené. Az appok ráadásul elzárt környezetben futnak, vagyis a Windowst eleve nem érintik vagy lassítják le idővel sem. 

Hickey mindenesetre észrevette, hogy a Windows 10 S Word alkalmazása képes a makrókkal dolgozni, ezért a kártékony scriptek segítségével gyorsan megváltoztatta a rendszerbeállításokat és -fájlokat, majd telepítette a kártevőket. 

A Wordnek van védett nézete, azonban a kikapcsolása után már baj üthet be - a csalóknak pedig megvannak a módszereik, hogy magukat például IT-s támogató munkatársnak kiadva hogyan érjenek el eredményeket. 

Tökéletes biztonság tehát nem létezik - ellenben a Windows 10 S-t sokkal nehezebb kártevővel megfertőzni, mint egy másik Windowst. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.