Hirdetés

A zsebedben is elfér ez a forradalmi hűtéstechnológiával szerelt mini PC



|

A Zotac korábban is épített már parányi gépeket, de ez az első alkalom, hogy igazán jól működő aktív hűtéssel látták el azt.

Hirdetés

A Frore Systems néhány hónappal ezelőtt mutatta be legújabb technológiáját, az Airjet névre keresztelt hűtést, amely ugyan aktív hűtésnek minősül, méretében és kialakításában sokkal inkább hasonlít a passzív megoldásokra. Olyan hűtőlemezekről van szó, amelyekben apró membránok tömkelege található. Ezek ultrahangos frekvencián rezegnek, ami a mozgás során kialakuló nyomáskülönbségek által erősíti a hőelvezetést.

Technikailag tehát aktív hűtésről beszélünk, amelynek még némi fogyasztása is van, hiszen energiafelvétellel üzemel. Ám míg egy hordozható gépbe szánt ventilátor általában 5 mm vastag, az Airjet mindössze 2,8 mm-es.

Hirdetés

Ez került a Zotac legújabb mini PC-jébe, ami a ZBOX PI430AJ fantázianevet kapta. A 115x76x22 mm-es házban egy Intel Core i3-N300MHz processzor és 8GB LPDDR5 RAM fekszik, de a gyártó készül 16 GB RAM-mal és 1 TB-s SSD-vel szerelt változattal is. Az alap modell 500 dolláros áron kerül majd a boltokba, és található rajta USB 3.2, USB-C, audio jack, DisplayPort, HDMI és Ethernet port is. A Zotacnak nem ez az első ilyen méretű gépe, az előző generációs modell azonban még passzív hűtéssel, teljesen alumínium házzal dolgozott, és sokkal kevésbé volt hatékony.

A Frore Systems megoldásában rengeteg gyártó lát fantáziát, nem csoda, hogy több mint 100 millió dollárt gyűjtöttek többek közt az Intel és a Qualcomm segítségével.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.