Hirdetés

Mac Pro, iOS 13, Mac OS és egy marcipán: ez várható hétfőn az Apple-től



|

Június 3-án indul az Apple WWDC nevű fejlesztői konferencia, ahol minden évben egy csomó újdonságot is lelepleznek. Idén sem várunk mást, mutatjuk is, mikre lehet számítani.

Hirdetés

Sokan és sokat várnak az Apple hétfői bejelentéseitől. Az almás vállalat egyre több kritikát kap azért, mert az újítások helyett a kényelem és az egyszerű profit felé fordultak, ráadásul az utóbbi bejelentéseiken egyre kevesebb fókuszt kaptak a hardverek, az új iPhone-ok menetrendszerű érkezése mellett elsikkadnak a komolyabb eszközök. Többen azt is sérelmezik, hogy az iPad Pro már konkrétan az ultrahordozható Mac gépek piacába furakodott be, ezért pont egy fejlesztői esemény lehet ideális arra, hogy megnyugtassa a kedélyeket. A szakértők szerint erre minden esély meg is van.

Hirdetés

Bár azt folyamatosan hangoztatja az Apple, hogy az iOS és a Mac OS sosem fog egybeolvadni, arról már egy ideje tudni, hogy a cég dolgozik az iOS appok Mac OS alá portolásán, ami azt is jelzi, hogy lassacskán megváltozik az a folyamat, ahogy a Mac alkalmazások készülnek. Közben pedig ott az iPad Pro, ami erejével már tényleg egy MacBook szintjére lépett, de az iOS miatt ezt még mindig nehézkesen lehet kihasználni. Szóval lesz helye a tisztázásnak bőven, mindenesetre pár dolog már kiszivárgott arról, miről lesz szó a hétfői WWDC keynote előadáson (persze azon kívül, hogy Tim Cook borzalmasan örül, miközben egy csomó hatalmas szám váltja egymást a kijelzőn).

iOS 13

Az egyik legnagyobb újdonság egy olyan változtatás lesz, ami azért valószínűleg nem erőltette meg az Apple fejlesztőit, de közben meg ez a legújabb trend, tehát meg kell lovagolni. Igen, a sötét módról beszélünk, a felhasználói felület és a natív appok felületének fekete hátteres, szem- és energiakímélő átalakításáról.

Egy screenshotot már ki is halásztak valahonnan, ebben az látszik, hogy megmarad a stílusos üveghatású felület, de eltűnnek a fehér hátterek és egyéb nagyobb elemek.

Emellett új neon ikonok kerülnek a rendszerbe, amelyeket testre is szabhatunk. Ezekről is van screenshot, ilyenek lesznek, ni:

Az jó kérdés, hogy a régóta várt főképernyő-újratervezésből látunk-e valamit. Egyes hírek szerint erre csak későbbi iOS verzióban kerül sor, mások szerint lesz ugyan némi átalakítás, de csak apróságok terén. Az is elképzelhető, hogy csak a nagyobb kijelzős iPadeken látunk majd valami újdonságot, míg az iPhone-ok kezdőképernyője változatlan marad, mindenesetre a szigorúan rácsvonalak mentén megoldott elrendezés már több mint egy évtizede létezik, és jó páran agitálják már a céget egy kicsit több szabadságért ezen a téren.

Mivel az Apple nem úgy frissíti a fontosabb saját appjait, mint a Google (ahol például egy Gmail vagy egy Térkép alkalmazás év közben is folyamatosan frissül), hanem csak évente vagy akár kétévente, ezért szinte biztosan kap majd valamilyen frissítést a levelező, üzenetküldő, emlékeztető és a Health is. Emellett sokan várnak egy Find My nevű új appot, ami a teljes kontaktlistánk és saját Apple eszközünk lesz egyetlen felületen. Emellett az Apple saját magának szabott határideje lassan véget ér arra, hogy végleges verzióban elindítsa az Apple Arcade előfizetős játék-szolgáltatást is.

Emellett még többen várnak olyan apróságokra, mint egy modernizált Files app, átalakított multitasking, egy visszavonás gesztus beépítése, valamint a Siri beágyazása több olyan alkalmazásba is, amelyeket nem az Apple fejlesztett.

Mac OS 10.15

No, itt jöhet az, amiről a bevezetőben beszéltünk, és amit az Apple is jó ideje lenget már be: az iOS appok futtatása Mac környezetben. A Marzipan kódnevű projekt nem csak apró fricska a sütikről elnevezett Android főverziók felé, de esélyesen nem így fogják hívni a végleges változatot. A funkció lényege az, hogy az eredetileg iOS alá készített appokat könnyen lehet majd Mac-kompatibilissé tenni, bár az jó kérdés, hogy ez mindenre, vagy elsőként a kifejezetten iPadekre tervezett appokra értendő-e (hiszen az iPhone alkalmazások függőleges elrendezése azért furán néz ki egy MacBook kijelzőjén).

Ehhez kapcsolódóan előfordulhat az is, hogy az iTunes appot is szétrobbantják, és a "mindent egyben" megközelítés helyett Mac OS alatt is külön lesz zenére, podcastokra, videós tartalmakra és könyvekre szakosodott alkalmazás. Szintén pletyka, de jól hangzik: hivatalosan támogatott lehet az, hogy az iPadet a Mac második kijelzőjeként használhassuk.

Hardverek, avagy Mac Pro és 6K monitor

Bár fejlesztői konferencia a WWDC, azért hardvereket is be szoktak tuszkolni a keynote-ba. Sokak szerint idén a Mac Pro újrafeltalálása lesz terítéken, mivel egyre többen ekézik az Apple-t amiatt, hogy lassacskán elfeledkezik a legprofibb felhasználói rétegről. A legutóbbi, 2013-as próbálkozás ráadásul a legtöbbek szerint nem sült el túl jól, mert a "szemeteskukának" csúfolt kompakt megvalósítás helyett modulárisabbat, nagyobbat vártak. 2017-ben még az Apple is elismerte, hogy nem annyira jött be a dizájn, főleg az eszköz hőképzésével szorították sarokba saját magukat. Akkor azt ígérték, "hamarosan" jön egy új Mac Pro, addig esetleg vásároljanak iMac Pro-t (vagy váltsanak Windowsra, bár ezt így persze nem mondták ki).

Aki lemaradt volna a 2013-as Mac Pro kinézetéről, idebiggyesztjük. Elég annyi róla, hogy bár nagyon stílusos volt a maga módján, tényleg melegedett, mint egy hőerőmű, és azért a kinézettel se mindenki volt kibékülve, a kuka hasonlat mellett volt, aki Darth Vader és R2D2 furcsa szerelemgyerekének nevezte.

Persze még mindig nem száz százalék, hogy idén tényleg megmutatják nekünk az új Mac Pro modelleket, de nagyjából mindenki erre függött rá a különféle fórumokon, szóval a professzionális felhasználói réteg számára nagy csalódás lenne, ha ez idén is kimaradna. Viszont az égvilágon semmit nem lehet tudni arról, milyen lesz, mi hajtja, csupán annyit mondtak róla annak idején, hogy "egyértelműen moduláris rendszer lesz". Mindenesetre egy csomóan még akkor is boldogok lennének, ha a cég visszatérne az egykori, "sajtreszelő-paneles" óriásházakhoz.

Egyes források szerint jön még egy óriásmonitor is, a 31,6 hüvelykes kijelző 6K panelt kaphat, de ugyanezen hírek szerint senki ne várjon tömegtermékre, inkább profiknak szánt drágaság lesz ebből.

...és még valami

Bár lassan Tim Cookék is leszoktak az ikonikus, Steve Jobs-féle utolsó utáni bejelentésekről, azért legalább alcímként ideraktuk, már csak azért is, mert még akad pár kisebb bejelentés, ami esélyesen befuthat hétfőre. A watchOS 6-hoz bemutathatnak néhány új funkciót, állítólag frissül a Health app, a Dose abban segít, hogy mindig időben bevegyük a gyógyszereinket, a Cycles pedig a menstruációs ciklust figyeli és előre emlékeztet, amikor közeledik az aktuális pirosbetűs időszak. Jöhet egy új hangrögzítő app, egy frissített számológép és biztosan lesz néhány új számlap is, juhé.

Viszont a tévés funkciókat jól kivesézte már idén az Apple, ezért túl sok újat nem valószínű, hogy mondanak a tvOS 13-ról, legfeljebb előzetesek lesznek majd az Apple tervezett TV+ szolgáltatásáról, és persze sokan várnak már valami konkrétumot az árazással kapcsolatban is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.