Hirdetés

Az ASUS laptopokra is elhozta a notchot, de nyugi, jó lesz az nekünk



|

A mobilokon sokan szeretik, sokan meg utálják a kijelzőbe lógó szenzorsávot. Az ASUS most notch-ot rakott az új Zenbookjaira, de jól tették. Jön még a gyártótól MaxBook Pro rivális és egy hihetetlenül brutálisra faragott gamer notebook is.

Hirdetés

Ahogy a mobilokon is az volt a cél, hogy minél nagyobb helyet kaphassanak a kijelzők, a laptopoknál is ezért kezdik alkalmazni a notchot, de mielőtt attól kezdene rettegni mindenki, hogy innentől a szép nagy kijelzőbe belelóg majd egy zavaró szenzorsáv, hadd nyugtassuk meg a kedélyeket, az ASUS ugyanis stílusosan oldotta meg a dolgot. A ZenBook S13 kijelzőjén ugyanis felfelé lóg ki a webkamerát tartalmazó sáv, és ezzel a kijelző körüli kávát lehetett még vékonyabbra faragni.

Hirdetés

Korábban már sokféle ötletet láttunk arra, hogy a káva vékonyítása érdekében hová próbálták költöztetni a laptopok webkameráját. Volt már példa a kijelző alatti, sőt a billentyűzet fölé épített változatokra, ami helytakarékossági szempontból még érthető, de kissé furán adja ki magát, amikor Skype-olás közben saját gépelő kezünkkel takarjuk ki a fejünket, vagy épp a videóchaten az állunkat és az orrlyukaink belsejét látja a beszélgetőpartner.

ZenBook S13 - vékony, ötletes és erős

Az ASUS épp ezért egy stílusosan kifelé kanyarodó kis sávot biggyesztett a kijelző tetejére, így pedig érintetlenül hagyta a teljes felületet, ami körül minden eddiginél vékonyabb káva fut. Ezzel 97 százalékos kijelző-test méretarányt sikerült elérni, ami valóban a stílusosság magasiskolája, a 13,9 hüvelykes full HD kijelző körül mindössze 2,5 milliméteres kávák figyelnek.

A ZenBook S13 belsejében egyébként 8. generációs Intel Core i7-et, akár 16 GB RAM-ot és maximum 1 terabájtnyi PCIe SSD tárhelyet találunk. Emellett érdekes, hogy a modell extra grafikus vezérlőt kapott egy NVIDIA GeForce MX150 formájában, így ezáltal ez a modell lett a világ legvékonyabb, külön grafikus vezérlővel rendelkező laptopja. Oké, nem egy RTX 2060, de ilyen vékonyság mellett ez sem rossz teljesítmény, a modern játékok is elfutnak rajta, bár persze azért óvatosra vett beállításokkal. A Fortnite például 1080p-ben stabil 30 fps mellett pörög az új ZenBookon.

Portok terén két USB-C, egy USB-A és egy microSD olvasó figyel a laptopon, a tapipadban egy ujjlenyomat-olvasó is elfért. Árat még nem tudni, de az már biztos, hogy a ZenBook S13 még az idei első félévben a boltokba kerül.

MacBook Pro ASUS módra

Az Apple legújabb MacBook Pro sorozata eléggé gyengén szerepelt mind a kritikusok, mint pedig a vásárlók értékeléseiben. Épp ezért a legjobb PC-gyártók könnyebben rá is úszhatnak a kategória kedvelőire, ezt teszi most az ASUS is a StudioBook S laptoppal. A 17 hüvelykes, 16:10 képarányú kijelző eleve elég szép nyitás, ráadásul Pantone által hitelesített színhűséggel ruházták fel, és a hipervékony káva miatt egy pár évvel ezelőtti 15" laptop méretébe tudták beszuszakolni az egészet.

A burkolat alatt is elég gyilkos hardver figyel: akár 64 GB RAM és 4 TB PCIe SSD is belefér, valamint egy nyolcmagos Intel Xeon E-2176M processzor és NVIDIA Quadro P3200 grafika. A kijelző felbontása 1920x1200 képpont. Az eszköz Wi-Fi 6 kompatibilis, csatlakozókból pedig elég szép számmal elfért rajta: 3 USB 3.1 gen2, egy USB-C Thunderbolt 3 akár 8K tartalmak átvitelére, SD 4.0 kártyaolvasó, HDMI 2.0 és egy kombó audió jack. Külön Ethernet port nincs, ehhez már túl vékony a készülékház (édes teher ez, tudjuk), de USB átalakítóval vidáman megy a vezetékes hálózat is. Az akku 57 Wh kapacitású, szóval még egy ilyen izmos gépet is nyugodtan el lehet vinni a konnektor közeléből. A billentyűkre külön odafigyeltek, az 1,4 milliméteres leütési út abszolút prémium szintű.

A hűtés sem épp apróholmi, a gyártó két heatpipe segítségével azt ígéri, hogy még a teljes kapacitással pörgő rendszer mellett is csupán maximum 35dB zajjal jár a ventillátorok működése. Végül pedig extra funkciókat kap a tapipad, akár külön számológéppé is alakíthatjuk. Árat még itt sem tudunk, de lesz idő kideríteni, mivel a StudioBook S csak valamikor az év második felében érkezik.

Anya, ha jó: brutális gaming laptop lett a ROG Mothership

Mi lenne, ha fognánk a Microsoft Surface laptopot, felhúznánk 17,3 hüvelykes méretre és beletennénk annyi hardveres erőt, hogy akár egy asztali gaming PC-t is kiválthasson? Akár ezzel a kérdéssel is indulhatott a ROG Mothership laptop fejlesztése, hiszen formára valóban ezt az irányt követték. A leválasztható billentyűzettel és a hátsó támasztóval tényleg eleve nagyon extrán néz ki a végeredmény, és ugyan nem egy cérnavékony eszközről beszélünk, azért sikerült mindezt olyan cyber-külsővel ellátni, ami a kissé vastag felépítést is feledtetni tudja.

A GZ700 modellszámmal ellátott monstrum 17,3 hüvelykes kijelzője 1080p felbontással, 144Hz képfrissítéssel és 3 ms válaszidővel rendelkezik, de tudja az NVIDIA G-Syncet is. Belül az NVIDIA által épp csak bejelentett mobil RTX 2080 GPU dolgozik egy Core i9-8950HK processzor társaságában, ráadásul az ASUS szerint mindkettő eleve felhúzott órajelekkel működik.

Tárhelyben RAID 0-ban elhelyezett három NVMe SSD-t kapunk és akár 64 GB DDR4 RAM is pattintható a gépbe. A webkamera Windows Hello kompatibilis, a gépház oldalát pedig a lehetőséghez mérten telepakolták csatlakozókkal: egy USB-C Thunderbolt 3, egy USB-C, négy USB-A, HDMI, SD olvasó és Ethernet port is elfért.

A kijelző hátulján található tartózsanér automatikusan kipattan, ha a laptopot az asztalra helyezzük, így akár egy kézzel is játékra készre állíthatjuk a rendszert. A billentyűzet mágnesesen csatlakozik a kijelző alá, vagy vezeték nélkül leválasztható róla - de aki a játék közbeni késés miatt aggódna, vezetékkel is csatlakoztathatja az USB-C porthoz.

Oké, jöjjön a neheze is, szó szerint: egy ilyen erejű szörnyre azért senki se számítson lájtos kiadásban, a teljes gép 4,7 kilót nyom. Mondjuk az asztal elbírja, és még mindig jóval könnyebb LAN-partikra vinni, mint egy asztali gépet. Az árakról még nincs hír, de az biztos, hogy az idei első félévben már rárabolhat a boltokban, aki erre vár.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.