Hirdetés

Az Apple belső érzékelővel száll harcba a felrobbanó akkumulátorokkal



|

A felpuffadó és robbanó akkumulátoros rémmeséket senkinek sem kell bemutatni, az Apple pedig szeretne leszámolni ezzel a jelenséggel.

Hirdetés

Az amerikai cég két új szabadalmával az akkumulátorok lehetséges problémáit kívánja orvosolni. A technológia lényege, hogy egy korai fázisban felfedezzék, ha probléma van az akkumulátorral és megelőzhessék a bajt, vagyis egy kis szerkezet azt monitorozná, ha valami nem megfelelően működik.

Két szabadalmat mutattak be tavaly májusban. Ezeken 17 olyan feltaláló is dolgozott, akik korábban már részt vettek az Apple Watch fejlesztésében. Az egyik egy olyan rendszer, amely az akkumulátort körülvevő hardveri részek elhelyezésén segítene. E szerint nagyobb akkumulátorok férhetnek majd bele a készülő eszközökbe anélkül, hogy bármelyik belső komponenst károsítanák. Jelenleg az akkumulátorokat teljesen el kell választani a telefon többi belső elemétől, hiszen az akksi burkolata képes áramot vezetni. Ennek eredménye a kihasználatlan hely és a kisebb alkatrész.

Hirdetés

A szabadalom szerint az új rendszerben egy acél védőréteget helyeznének az akkumulátor köré, ami által a telefon egyes komponenseinél az akkumulátorhoz közelebbi integrációra is lehetőség lenne. Néhány esetben ezek az alkatrészek akár az acél burokhoz is érhetnének, de ez nem károsítaná őket a borítás földelése miatt.

A rajzon látható a régi típusú akkumulátor(1) burkolat és a szabadalom új dizájnja(2). A régi akkumulátor körül látható szaggatott vonal mutatja a többi alkatrész miatt jelenleg kényszerűen elpazarolt helyet, míg az újban a speciális fémborítás miatt kedvezőbb a helykihasználás.

A második, ehhez kapcsolódó ötlet megoldást kínál a felrobbanó akkumulátorok bemérésére, ugyanis nem csak az okostelefonokat érinti ez a meghibásodási lehetőség, hanem az elektromos autókat, okosórákat, tableteket stb., ezért is nagyon fontos, hogy az amerikaiak ezen dolgoznak. Ha egyszer sikerült bemérni egy megnövekedett akkumulátort, az eszközben elhelyezett belső szenzorok megpróbálnák meghatározni, hogy hogyan lehet lelassítani, vagy teljes egészében megállítani a folyamatot.

Ezt úgy lehetne elérni, hogy az akkumulátor energiafelvételét szabályozza a két szenzor, aszerint, hogy mi az oka a meghibásodásnak. Az egyik mérési mód az lenne, hogy egy kondenzátor segítségével meghatároznák a térbeli távolságot az akkumulátor borítása és maga az okoseszköz burkolat között. Ha ez a távolság csökken, az ellenállás megváltozik és jelzést ad az akkumulátor vezérlőegységének.

A távolságot sokféleképpen lehetne mérni a különböző felületektől függően. A szabadalom azt is megemlíti, hogy több érzékelőt használna arra, hogy ne csak a megnagyobbodást határozza meg, hanem a feszültséget, akusztikus rezonanciát, illetve az érintkezési hibákat és a túl nagy nyomást is.

Bármely fizikai jellemzője is változna az akkumulátornak, a védelmi szenzor bekapcsol és jelzést küld a telep vezérlőjének, ami csökkentett feszültséggel vagy áthangolt merülési ciklussal hosszabbítaná az egység élettartamát, valamint kerülné el a cellák végzetes pukkanását.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.