Hirdetés

Érik a botrány: minden beírt betűnket eltárolhatja a Windows



|

Az adatkezelési botrányok közepette elég rosszkor derült ki, hogy a rendszer minden általunk beírt szót, vagy gépünkre került dokumentum tartalmát eltárolhatja, miközben épp segíteni akar.

Hirdetés

Ha te is egy olyan számítógépet használsz, aminek van bármilyen érintős funkciója (ez lehet érintőkijelzős, vagy épp olyan, amihez érintőtollat, digitalizáló táblát csatlakoztatsz), akkor nagy eséllyel meglapul a Windows mélyén egy olyan fájl, ami hasonlóképpen működik, mint a kémek által előszeretettel használt keyloggerek: összegyűjt mindent, amit írsz, vagy ami máshonnan a gépre kerülő szöveges fájlokban található, azt pedig tudjuk, hogy az ilyesmi információt imádják a hackerek és egyéb jogosulatlan kutakodók.

Hirdetés

A ludas a WaitList.dat nevű fájl, amely azoknál jelenik meg, akik bekapcsolják a Windows kézírás-felismerő funkcióját. Ez az, amely a kézzel vagy érintőtollal beírt irkafirkát átalakítja értelmezhető digitális karakterekké. A Windows 8 óta létező funkció alapvetően jó dolog, hiszen így saját kézírásunkkal is bevihetünk szöveget, amit jó eséllyel a gép képes átalakítani bárhol használható karakterekké, szavakká és írásjelekké. Viszont egy ehhez kapcsolódó funkció kicsit többet markol a személyes információinkból, mint kéne.

A digitális biztonsággal foglalkozó Barnaby Skeggs a ZDNetnek foglalta össze a túl sok adatot gyűjtő funkció veszélyeit. A WaitList.dat-ba elvileg azok a szavak és egyéb szöveges információk kerülnek be, amelyeket a felhasználók beírnak a gépbe, hogy ezek alapján könnyebben és gyorsabban tudja felismerni a rendszer azt, amikor az illető kézírással próbálja ezeket vagy hasonló szavakat bevinni. Viszont Skeggs szerint a fájl túlzásokba esik: egyrészt minden általunk beírt szöveget elment, és ezen felül az összes olyan dokumentum és e-mail tartalmát is, amit a Windows indexelő szolgáltatása elér - tehát egyáltalán nem csak azokat a szavakat, amiket ujjal írunk a kijelzőre vagy az érintőtollal kapirgálunk le.

A szakember szerint a fájlba nem metaadatok kerülnek, hanem a konkrét szövegek. Egy e-mail tartalma már akkor is beépülhet ide, amikor a felhasználó még meg se nyitotta azt, másrészt pedig a korábban már törölt dokumentumokban lévő szövegek is benne maradnak.

Skeggs szerint ez a Windows egyik legjobban titokban tartott furcsasága - már 2016-ban is írt róla blogbejegyzést, de mégsem kapott nagy nyilvánosságot a dolog. Most azonban újra felemlegette az ügyet, mivel egy érdekes alaphelyzettel demonstrálta, milyen veszélyeket rejthet. Egy egyszerű PowerShell utasítással rákeresett olyan dokumentumokra, ahol jelszavakat találhat, és a WaitList.dat-ban azonnal, mindenféle titkosítás nélkül talált is egy rakásnyit. Ha pedig ő meg tudta tenni mindezt, akkor képes rá egy olyan hacker is, aki vírussal vagy egyéb módon bejut a felhasználó gépére - innen aztán csak ezt a fájlt kell elérnie ahhoz, hogy fontos és bizalmas adatokhoz, jelszavakhoz, PIN kódokhoz jusson.

Jó kérdés, mit kezd majd mindezzel a Microsoft, hiszen a funkció alapvetően nem hiba, hanem egy valós célból létrehozott megoldás, csak épp ebben a formájában veszélyeket hordoz. Ha megnéznéd, nálad létezik-e ez a fájl (amely csak akkor jön létre, ha aktiválod a kézírás-felismerést), alapértelmezésben a

%User%\AppData\Local\Microsoft\InputPersonalization\TextHarvester\WaitList.dat

elérési úton találod. A védekezés legjobb módja Skeggs szerint, ha először kikapcsolod a személyre szabott kézírás-felismerést, majd törlöd ezt a fájlt. Ha pedig szeretnéd megnézni, milyen adatok húzhatók ki belőle, a szakértő által írt két segédprogrammal nézheted át, ezeket itt és itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.