Hirdetés

Csak mostanra lett a Windows 10 a legnépszerűbb operációs rendszer



|

Bár a Microsoft már jóval korábban el akarta érni ezt a sikert, de volt egy kis bökkenő: saját maga. Kétszer is.

Hirdetés

A Net Applications statisztikái szerint tavaly decemberben végre az élre került a Windows 10 a világ legtöbb készüléken használt operációs rendszereinek ranglistájában. A hír nem túl érdekfeszítő önmagában, hiszen a Windows rendszerek amúgy is a legnépszerűbbnek számítanak desktop és notebook eszközökön, a Microsoft pedig mindent megtett a marketingtől a passzív-agresszív frissítési felszólításokig azért, hogy a korábbi verziókat használók is áttérjenek a 10-esre. De ha jobban megnézzük, már három és fél év telt el a rendszer 2015. július 29-i startja óta, ezért elmondható, hogy kissé lassan sikerült átvennie a vezetést. De miért is?

Hirdetés

Nos, a lassú diadal legfontosabb kerékkötője nem egy rivális gyártó által készített operációs rendszer volt, hanem a Microsoft saját maga - ráadásul kétszer is. Egyrészt ott volt a Windows 7, amiről a felhasználók jelentős része egyszerűen nem akart váltani. Kissé szarkasztikusan azt is lehet mondani, hogy a redmondi vállalat túl jóra építette a Windows 7-et, és a júzereknek egyszerűen nem kínált annyival szebbet, jobbat a Windows 10, hogy vásárlásra adják a fejüket. Az üzleti felhasználók egy része pedig azért húzódozott a váltástól, mert a belső rendszereiket eleve Windows 7-re építették és tartottak az átállás által okozott kompatibilitási problémáktól.

Másrészt pedig az is jelentősen visszavetette a Windows 10 elsőségének elérését, hogy a Microsoft a rendszer kiadásakor még komolyan számolt a saját fejlesztésű mobilokkal is, amelyeken szintén a Windows 10 mobilra alakított változata futott. Pedig igazából már akkoriban is látszott, hogy a részben a Nokiától átemelt üzletág képtelen betörni a mobilos piac Android és iOS által dominált versenyébe, szóval egy idő után végül felhagytak a próbálkozással. 2015-ben a Microsoft még úgy számolt, hogy a Windows 10 három év alatt egymilliárd eszközön fut majd, ám a mobilok kipottyantak, és így érte el mostanra a 700 millió környéki telepítést a rendszer.

A statisztika szerint december végén a desktop/notebook kategória 39,22 százalékán futott Windows 10, a Windows 7 aránya pedig még mindig nagyon magas, 36,9 százalék.

Ez azért is fontos, mert ezek szerint még mindig az eszközök több mint harmadán egy olyan rendszerverzió dolgozik, amelynek pontosan egy év múlva hivatalosan is megszűnik a támogatása.

A desktop/notebook rendszerek versenyében egyébként a Windows összes verziója 87,71 százalékon áll, a második helyezett hatalmas szakadék után a Mac OS 9,61 százalékkal, majd a Linux 2,09 százaléka következik, a Google-féle Chrome OS pedig mindössze a kategóriába tartozó eszközök 0,31 százalékára került fel.

Nálatok milyen rendszer fut a PC-n? Windows 10? Vagy még mindig Windows 7? Esetleg valami teljesen más? És miért? Jöhetnek a kommentek!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.