Hirdetés

Egy 40 colos, 5K-s ívelt monitorral kényezteti a szemeidet a Dell



|

Ráadásul már a megjelenéséről és az árazásáról sem kell találgatnunk.

Hirdetés

A 2024-es CES közeledtével számos impozáns monitorról rántották már le a leplet a gyártók. A trendek alapján nagyon úgy tűnik, hogy továbbra is az OLED-es konstrukciók kerülnek majd a figyelem középpontjába, hiszen az Asus, az LG, nemrégiben pedig még a Samsung is megvillantotta a lenyűgöző specifikációkkal rendelkező OLED-es paneljeit. És most itt van a Dell is, akik teljesen mással próbálnak meg kitűnni a tömegből.

A Dell UltraSharp termékcsaládjukat színesítve most összedobták az első 40 colos, ívelt, 5K-s monitorjukat, ami az egyik legkomfortosabb kijelző lesz a szemeinknek.

A szemfáradtság csökkentése érdekében három dolgot tettek: a simább megjelenítés érdekében 120 Hz-re emelték a képfrissítést, a fényerő és a színhőmérséklet automatikus állítására beépítettek egy környezeti fényérzékelőt, illetve a már korábbi ComfortView Plus technológiájukat egy fejlett LED háttérvilágítás segítségével helyezték a következő szintre, ezzel csökkentve a kék fényeknek való kitettséget.

Hirdetés

És bár könnyen azt hihetnék, hogy ez mind a teljesítmény rovására ment, erről egyáltalán nincs szó. A kijelző ugyanis 99%-os DCI-P3/Display-P3 színtartománnyal, VESA DisplayHDR 600 tanúsítvánnyal és 2000:1 értékű kontrasztaránnyal rendelkezik, mindezt a szemkápráztató 5120x2160-as felbontása mellett.

A portok tekintetében sincs okunk a panaszra: egy Thunderbolt 4, egy Ethernet, két USB-C, négy USB-A, egy HDMI 2.1, és egy 1.4-es DisplayPort is helyet kapott a panelen, amik lényegében mindenre elegendőek lesznek.

A 40 colos UltraSharp kijelző egyébként elérhető lesz még egy kisebb, 34 colos változatban is, ami a 2560x1440-es felbontását leszámítva lényegében megkapott mindent funkciót és csatlakozást, amit a nagy testvér.

Ráadásul az árazás és a megjelenés tekintetében sem kell találgatásokba bocsátkoznunk. Persze ahogy az sejthető volt, az ilyen komoly konstrukcióknak igen borsos áruk van: a 40 colos változat 2400 dolláros (adó nélkül kb. 830 ezer forintos), a 34 colos pedig 1020 dolláros (adó nélkül kb. 352 ezer forintos) kezdőárral kerül majd a boltok polcaira az Egyesült Államokban február 27-én, így érdemes lesz itthon ennél valamivel magasabb árazásra készülni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.