Hirdetés

Egy filozófus szerint a mesterséges intelligenciának is lehet igazi öntudata



|

Régóta beszédtéma a filozófusok között, hogy a szimulált értelem felérhet-e egy élő ember tudatához, a metaverzum kapcsán pedig ismét aktuális lett a kérdés.

Hirdetés

Már a sci-fi műfaj megszületése óta visszatérő téma a filozófusok körében, hogy vajon lehet-e igazi személyként tekinteni egy mesterséges intelligenciára. Sokféle álláspont létezik a témában és több gondolatkísérlet is foglalkozik a megoldásával (mint pl a híres "kínai szoba"), de ahogy sok más filozófiai kérdésben, ebben sem sikerült még megállapodásra jutni.

Persze a tech világ még messze van attól, hogy ténylegesen meggyőző mesterséges intelligenciákat alkosson, de a metaverzumok kapcsán ismét aktuálissá válhat ez a kérdés, hiszen ki tudja, hogy amikor a Meta saját virtuális világa nyitott lesz a publikum számára, vajon hány digitális asszisztens fog majd minket ott kiszolgálni.

Hirdetés

David Chalmers, filozófus (egészen pontosan technofilozófus) nemrég a PC Gamer megkeresésére válaszolt pár kérdésre a metaverzumok kapcsán, és természetesen szóba került az is, hogy vajon lehet-e valaha igazi öntudata egy gép által irányított NPC-nek. A kérdésre Chalmers egy nem teljesen meglepő választ adott:

"Ha szilícium segítségével pontosan szimulálod az emberi agy működését, akkor egy olyan, öntudattal rendelkező életformát kapsz, mint mi. Szóval számomra ezt azt jelenti, hogy ezek a lények is megérdemelnek jogokat. Ez igaz mind a metaverzumon belül, mind pedig azon kívül. Ahogyan az életünk fokozatosan átkerül a metaverzumba, ez a vita egyre csak valóságosabbá válik, hiszen számos MI fog majd együtt élni velünk ebben a világban."

Chalmers az interjúban azt is kifejtette, hogy ugyanezen gondolatmenet mentén a virtuális térben megszerzett élmények is lehetnek ugyanannyira jelentőségteljesek, mint azok, amelyeket a való világban élünk át, bár a World of Warcrafton felnőtt fiatalabb generációkat erről már valószínűleg sokkal könnyebb meggyőzni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.