Hirdetés

Ez nem tartott sokáig: dobták a Play Áruházból az androidos iMessage-et



|

Ígéretes próbálkozásnak tűnt, azonban igen komoly problémákra derült fény időközben.

Hirdetés

Nemrégiben számoltunk be arról, hogy egy különc telefongyártónak hála, most az ő készüléküket használók is egy kicsit iPhone-osoknak érezhetik magukat. Egészen pontosan az átlátszó, fénycsíkokkal ellátott mobiljairól elhíresült Nothingról van szó, akik egy igen kreatív módon játszották ki az Apple telefonok egyik kizárólagosságát.

A Nothing Chat keretein belül ugyanis lényegében egy iMessage-re hajazó programot helyeztek volna el az idén júliusban bemutatott Nothing Phone (2)-n. Valóban egy igen okos megoldásnak bizonyult a dolog, ennek ellenére mégsem tartott sokáig.

Hirdetés

A Nothing ugyanis a minap a Twitter/X felületén jelentette be, hogy eltávolította a Nothing Chat béta változatát a Play Áruházból, melynek okául azokat a bugokat nevezték meg, amik javításra szorulnak a végső változat megjelenéséig. Mint azonban arra fény derült, a háttérben teljesen másról lehetett szó.

A Texts.com két szerzőjének alapos technikai elemzését követően ugyanis kiderült, hogy a Nothing Chat szolgáltatója, a Sunbird hazudhatott a végpontok közötti titkosításról. Mint ugye azt már korábban is megtudtuk, a Nothing Chat használatához először a Sunbird rendszerébe kell bejelentkeznünk az Apple ID fiókunk kíséretében, ami lényegében Mac miniken futtatott virtuális gépekből áll. Ide beérkeznek az üzenetek, majd a virtuális Macek segítségével továbbításra kerülnek az Apple szerverei felé.

A Sunbird ehhez kapcsolódva természetesen azt állította, hogy a szervereire küldött üzenetek teljes mértékben titkosítva vannak, azonban mint ahogy azt most felfedezték, ez nem teljesen így van. A szerzők szerint ugyanis a szolgáltatás által generált, azonosításhoz szükséges JSON Web Tokenek titkosítatlanul (HTTPS nélkül) kerültek továbbításra a Sunbird szervereire, ezzel kiszolgáltatva azokat a potenciális adathalászoknak.

Ha ez nem lenne elég, még azt is kiderítették, hogy az üzenetek visszafejtésre, majd tárolásra kerülnek a Sunbird szerverein, ezzel időt hagyva a támadóknak arra, hogy még a felhasználók előtt férjenek hozzá az adatokhoz.

A támadást egyébként demonstrálták is, melynek során a JWT token megszerzésével és egy 23 soros kóddal lényegében hozzáfértek a Firebase adatbázisában tárolt összes felhasználói információhoz és beszélgetéshez.

A dolog egyértelműen a Sunbird sara, de az együttműködés kapcsán a Nothing sem kerülheti el a reflektorfényt. Már csak amiatt sem, hiszen bugként kommunikálni egy igen súlyos hibát, nem a leggerincesebb döntés. Azt persze így most nem tudjuk, hogy mi lesz a Nothing Chat sorsa. Mondjuk időközben már az Apple is beadta a derekát az RCS-támogatással kapcsolatban, így némileg értelmét vesztette a Nothing kezdeményezése is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.